Karácsony: Tarlós állíttassa le a fővárosi vagyonkisörpést!

Karácsony Gergely arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, szálljon szembe a Fidesszel és érje el, hogy a kormány állítsa le a Budapesten elindított "vagyonkisöprést".Az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfői, XV. kerületi sajtótájékoztatóján azt mondta, ahogy a 2002-es választás előtt a hatalmon lévők "dobra akartak verni" 12 állami gazdaságot, úgy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő most 12 milliárd forint értékű vagyont akar kiárusítani Budapesten.

    
Rózsadombi villák, Andrássy úti paloták kerülhetnek kalapács alá, elindult a "padláskisöprés", mert a Fidesz tudja, hogy októbertől új szelek fognak fújni a fővárosban - jelentette ki. A Párbeszéd társelnöke, aki a sajtótájékoztatón bemutatta a hat ellenzéki párt által támogatott Németh Angéla kerületi polgármesterjelöltet, azt mondta, itt az ideje, hogy az ellenzék teljesítse a választóknak azt az akaratát, hogy a budapestiek többsége nem kér a Fideszből.
    

A XV. kerületben lenne forrás a fejlesztésére, de a Fidesz mindent megtesz annak érdekében, hogy megakadályozza a fejlődést - fogalmazott.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hozzátette, a kerületben és a fővárosban élőknek "ezer és egy okuk" van arra, hogy támogassák Németh Angélát és a csapatát, illetve a többi ellenzéki jelöltet, akik arra szövetkeznek, hogy megváltoztassák Budapestet.
    

Németh Angéla arról beszélt, hogy a kerületben fideszes és volt fideszes képviselőkből összeállt egy "bosszúkoalíció", ami megakadályozza a költségvetés elfogadását. Mindent megtesznek, hogy a közalkalmazottak ne kaphassanak béremelést, hogy ne lehessen támogatni a kerületi egyesületeket, sport- és egyházi szervezeteket - mondta a jelölt, aki szerint "egy soha nem látott" szövetséggel, komoly munkával, tisztességgel és becsülettel sikerül majd békét és kiegyensúlyozott viszonyokat teremteni a kerületben.
    

Elmondta, hogg mind a 14 egyéni választókerületben állítanak jelöltet. Karácsony Gergelytől megkérdezték, hogy a zuglói sportcentrum törzstőkéjéből miért vontak el 300 millió forintot és hová lett ez a pénz. A zuglói polgármester azt válaszolta, hogy a képviselőtestület a fideszes tagok támogató szavazataival döntött úgy, hogy a cég törzstőkéjét képező OTP-részvényeket értékesítik és a bevételt a sportcentrum fejlesztésére használják fel.
    

A főpolgármester-jelöltet szembesítették azokkal az elemzésekkel, amelyek szerint Zuglónak kétmilliárd forintos hitelállománya van és a kerület csődközelbe került. A fővárosnak körülbelül százmilliárd forintos adóssága van, Zuglónak pedig nincs - felelte. Tagadta azokat a sajtóinformációkat, hogy a múlt héten Zugló új parkolási szerződést kötött. Úgy fogalmazott: nincs ilyen szerződés, a kerület az ő javaslatára, a képviselőtestület korábbi döntésének megfelelően, saját üzemeltetésbe vette a parkolási feladatokat. Hozzátette, ezáltal csökkenek a költségeik és nő a bevételük.
   

Kijelentette, a helyi Fidesznek az az érdeke, hogy a rendszer ne működjön, de a rendszer működik, minden feltétel rendelkezésre áll és az önkormányzat költségvetésében érezhető lesz az, hogy a "Fidesz-közeli parkolási cégek (.) extraprofitja helyett" a parkolási rendszer a kerület érdekeit szolgálja. Kérdezték a Párbeszéd parlamentnek benyújtott, az adórendszer átalakítását célzó indítványáról is. Karácsony Gergely azt mondta, hogy Magyarország jelenleg adóparadicsom a multinacionális és a környezetszennyező cégek, a magas keresetű emberek és az oligarchák számára. Azokat kell jobban adóztatni, akik az élet napos oldalán járnak és azoknak kell könnyítést adni, akiknek nehezebb az életük - jelentette ki.
    

Németh Angélát faggatták arról, hogy milyen minőségben járt tavaly Kínában. Azt felelte, hogy a kínai állam meghívására utazott és az utazása az önkormányzatnak egyetlen forintjába sem került. Hozzátette, 2012-ben egy önkormányzati delegáció kétmillió forintból utazott Kínába és az akkori fideszes kerületi vezetés olyan embereket is kivitt, akiknek semmi közük nem volt a kerülethez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com