Karácsony: Vitányi Iván halála egész Magyarország számára fájó veszteség

Vitányi Iván halála nemcsak a baloldali közösség, de egész Magyarország számára fájó veszteség - írta Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn a Facebook-oldalán.Vitányi Iván, a Demokratikus Koalíció (DK) örökös és tiszteletbeli elnöke, a Magyar Szocialista Párt alapító tagja kilencvenhat éves korában hunyt el. Karácsony Gergely bejegyzésében úgy fogalmazott: "meghalt közéletünk talán utolsó antifasiszta ellenállója, a modern magyar demokratikus politika egyik atyja."
    

Vitányi Iván az antifasiszta ellenállás tagjaként 1944-ben megkínozta a Gestapo, a vérbe fojtott 56-os forradalom után egy ideig páriaként tekintett rá a rendszer. Népzenét gyűjtött Bartók Béla hatására, egyszerre volt fontos alakja a népi és az urbánus kultúrának, saját személyével bizonyítva az efféle megosztás értelmetlenségét.


Ő volt az, aki az általa vezetett Népművelési Intézetben már a rendszerváltás előtt helyet és infrastruktúrát biztosított a demokratikus ellenzéknek, ezzel elősegítve a politikai változás folyamatát. A rendszerváltás után demokratikus szocialista politikusként találta meg az útját és lett közösségének egyik legelismertebb tagja, a DK tiszteletbeli elnöke - írta a főpolgármester.
    

Karácsony Gergely úgy fogalmazott: Vitányi Iván "egész élete során megmaradt baloldalinak: gondolkodóként, tudósként, de ami a legfontosabb, nagyszerű, tisztességes emberként".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel egy férfi Újpesten

Tizenegy fekvőrendőrt szedett fel kézzel és feszítővassal egy 20 éves férfi Újpest egyik ipari övezetében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon kedden.

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Bilincs lett a vége az éjszakai autókázásnak

Könnyű sérülés, jelentős anyagi kár és büntetőeljárás lett a vége két budapesti férfi kocsikázásának Szarvason.

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek közbiztonsági veszélyeire figyelmeztetnek a hatóságok

A közelgő ünnepek, a halottak napja, a mindenszentek és a halloween gyakori közbiztonsági veszélyeire hívták fel a figyelmet az Országos-Rendőr-főkapitányság (ORFK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) képviselői.

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

Lezáratlan autót kötöttek el Kaposváron

A kaposvári nyomozók őrizetbe vették azt a két férfit, akik egy lezáratlanul hagyott személygépkocsival hajtottak el a somogyi megyeszékhelyről.

http://ujhazak.com