Kárpátaljai családoknak gyűjtött élelmiszert a KDNP

A háború által sújtott kárpátaljai családoknak indított élelmiszergyűjtést a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) - közölte Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az akció részleteit ismertető pénteki sajtótájékoztatón Budapesten.A politikus elmondta, hogy a felajánlott adományokat a görögkatolikus egyház képviselőinek adják át, akik a Szent Lukács Szeretetszolgálaton keresztül juttatják el azokat Kárpátaljára, a rászoruló családoknak. A mai összejövetelünk célja, hogy kifejezzük szolidaritásunkat a háború sújtotta területeken élő családokkal - hangoztatta a frakcióvezető, hozzátéve: az ukrán nép az áldozata a háborúnak, ezért szeretnének segíteni a bajbajutottaknak.
    

Mi nem fegyvert szállítunk, hanem élelmiszert - jelentette ki Simicskó István, aki szerint a magyar állásponttal szemben az Európai Unió vezető politikusai "béketervek helyett háborús forgatókönyveket készítenek, folyamatos fegyverszállítmányokkal elhúzzák a háborút és megnehezítik az ott élő emberek életét." Mi, kereszténydemokraták és a magyar kormány is a béke mellett állunk, mielőbbi tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazunk - szögezte le.
    

Simicskó István megjegyezte: az összegyűlt adomány komoly összefogás eredménye, hiszen a KDNP valamennyi szervezete gyűjtötte a felajánlásokat és a képviselőcsoport tagjai is igyekeztek példát mutatni. Fontos, hogy emberközpontú politikát hangsúlyozzunk - emelte ki, majd hozzátette: bízik benne, hogy a párt kezdeményezése talán közelebb hozza a békét is.
    

Beszámolt arról is, hogy a szállításban azért kérik a görögkatolikusok segítségét, mert az egyház jó kapcsolatot ápol a kárpátaljai magyarokkal és gondoskodni fog arról, hogy a felajánlások a leginkább rászorulókhoz jussanak el. Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető főtitkára közölte: az akciót azért hirdette meg a KDNP, hogy ezzel is kifejezésre juttassák szolidaritásukat a háború áldozatai iránt.
    

A felhívásra összesen 1,3 tonna adomány gyűlt össze, elsősorban tartós élelmiszerek - liszt, rizs, cukor, konzervek, étolaj és tészta - valamint fertőtlenítőszerek is - részletezte. A politikus emlékeztetett, hogy az ortodox és a görögkatolikus húsvét ünnepe az előttünk álló hétvégén lesz, ám több tízezer ukrajnai családnak nem jut élelmiszer a húsvéti asztalra, mert a családfő esetleg kint harcol a fronton, netán már életét is vesztette, illetve, mert a háború a munkahelyeket is veszélyezteti.
    

Bízunk abban, hogy az adományokkal több száz családnak tudunk segítséget nyújtani és picit hozzájárulni ahhoz, hogy béke legyen a szívekben - fogalmazott Latorcai Csaba, aki ugyancsak rögzítette, hogy a KDNP szerint az egyetlen megoldás a harcok azonnali beszüntetése és béketárgyalások indítása. Seszták István, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke arról beszélt, hogy a görögkatolikus egyház a háború kitörése óta segíti az áldozatokat, elsősorban közvetítő szerepével.


Az elmúlt évben a görögkatolikusok napi, heti szinten segítették az adományok célba érkezését, amelyek életeket és családokat mentettek meg - mondta, hozzátéve: a görögkatolikus egyház rendelkezik azzal a kapcsolatrendszerrel, infrastruktúrával és erőforrással, amely révén közvetlenül meg tudják szólítani az Ukrajnában élő embereket.
    

Minden bajba jutott élet, minden bajba jutott család óriási fájdalmat jelent, de érezzük az összefogás megerősítő erejét, amit a magyar társadalom, a magyar állam és az egyház megvalósított - fogalmazott Seszták István.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com