Kásler Árpád elsőként gyűjtötte össze a veszprémi ajánló aláírásokat

Kásler Árpád munkásságáról évek óta beszámolunk az olvasóinknak.
Úgy döntöttünk, hogy most nem mi írunk Árpádról, hanem az Árpád által közzétett írást adjuk közzé vágatlanul.

Tisztelt Választópolgárok, kedves Veszprémiek!


kásler árpádA hétköznapi embert általában a politikusok akkor szólítják meg, ha szükségük van az ajánló aláírására és szavazatára, na meg persze akkor, ha sarcot kell fizetnie. Egyébként meg oldja meg az ügyes-bajos gondját egymaga. Ezekért az ajánlásokért és szavazatokért sok mindenre képesek a jelöltek. Van aki felveszi a bájos mosolyát és ellátogat egy veszprémi kórházba, ahol a zavarban lévő ápolók körbeállják, lehet, hogy előkerül egy orvos is, néhány fénykép erejéig. A fényképek kimennek a bejáratott sajtócsatornákhoz és azon keresztül a választópolgárhoz. Sőt, a jelöltek nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy veszprémi gyökeret, kötődést, produkálhassanak, akkor is, ha már évtizedek óta semmi közük a városhoz. A színészi kellék és jó modor, ígéretek halmaza ilyenkor nem ismer határokat, csak azért, hogy amilyen gyorsan elő lettek véve, ugyanolyan gyorsan el is legyenek felejtve, a választást követően.

Vajon mi, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt miben különbözünk ettől, hiszen sokan akik aláírást gyűjtöttek Veszprémben, most jártak ott először, van-e egyáltalán különbség közöttünk és a politikai kaméleonok között? A döntést Önökre bízzuk, mindössze elmondjuk, hogy miért veszünk részt a választáson és én személy szerint miért lettem, A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt jelöltje, a veszprémi időközi országgyűlési képviselőválasztáson.

Azzal kell kezdenem, hogy az elmúlt negyed században még nem volt arra példa, hogy Magyarországon egy politikai pártot és azt az eszmét amit képvisel, ennyire összehangolt módon elhallgassák a közvélemény elől, mint a Haza Nem Eladó Mozgalmat és tevékenységét. Az egyik legfrissebb példa az, hogy A Haza Nem Eladó Mozgalom gyűjtötte össze elsőnek a szükséges mennyiségű ajánló aláírásokat Veszprémben, gyakorlatilag bő fél nap alatt. Köszönet minden aláírónak. Biztos Önök is találkoztak velünk a város számos pontján, a szeles hóesésben, a jól felismerhető szentkoronás piros öltözetünkben. A választási iroda egyértelműen tanúsíthatja, hogy így van és annak ellenére, hogy ez nem egy aláírásgyűjtő verseny, a tényszerű, valós tömegtájékoztatáshoz hozzátartozott volna ennek a közlése. Erőn felül teljesítettünk, hogy legyen hírértéke, mert lassan már mi vagyunk a láthatatlan légió, de a teljes fősodrású média az LMP-t és a FIDESZT említette meg, hogy ők adták le elsőnek a szükséges ajánló aláírásokat. Ez sajnos mind félrevezetés és egyben szánalmas, hogy egy fiatal párt jelöltjével szemben ilyen praktikák alkalmazásához nyúlnak, némi előny és politikai tőke eléréséért.

A kórházakba, idősek otthonába, óvodákba és egyéb hasonló helyeken való, kampánycélú magamutogatással mi nem fogunk élni, bár ajánlották nekünk is. Ha én egy ilyen helyre ellátogatnék, legfeljebb elkérném a felmosófát és feltakarítanék, szépen csendben, minden más csak képmutatás lenne.

Tisztelt Választópolgárok!

Fél évtizedet áldoztam az eddigi életemből arra, hogy felgöngyölítsem az évszázad csalását, a devizahiteles kifosztását az embereknek. Az országgyűlési választásokon, a 2/3-os FIDESZ kénytelen volt ellenkampányba kezdeni és a bankok elszámoltatásának ígéretével választást nyerni. Majd utána arcul csapta a választóit és 256,5 Ft/CHF-en, napi árfolyamon forintosítási törvényt alkotott.

Bő egy hónapja, december első hetében, Cipruson megrendezésre került egy devizahiteles nemzetközi konferencia 14 európai ország részvételével. Magyarországról az igazságügyi miniszter és jómagam kaptunk meghívást. Az öt napon át tartó tárgyalások alkalmával ígéretet kaptam, hogy az Egyesült Királyság Parlamentjének Alsó Házában, illetve az Európai Parlamentben előadhatom érveimet a devizahitelek forintosításával és az eddig elkövetett törvénytelenségekkel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy az MTI-re feltettük a konferenciáról szóló beszámolónkat, a fősodrású és a közmédia egyetlen szót meg nem említett róla. A teljes elhallgatás taktikáját folytatják ellenünk, minden érdemünket és sikerünket már-már kínosan elhallgatnak és ez jellemző az ál baloldali és az ál jobboldali médiára egyaránt, ami arra enged következtetni, hogy a szálak összeérnek.

Érdekes módon, a veszprémi aláírás gyűjtés megkezdése előtt, futótűzként kezdtek el terjedni rólunk és főleg rólam, választási csalásokról, száz milliókról, Ciprusi útról szóló „leleplező” írások és videók. Amelyekre nem tehettem mást, mint megtettem a szükséges feljelentéseket a rendőrségen, rágalmazás miatt. Az egyik ilyen rágalmazó nem más mint a Jobbik képviselőjelöltje dr. Varga Damm Andrea. Minderre csak egy ősi kínai közmondással élnék, „Van aki úgy akar kitűnni a tömegből, hogy lefejezi azt”. Arról biztosíthatok mindenkit, hogy az igazságot nem fogják lefejezni, ahhoz már túl sokan vagyunk országszerte, ezrek csatlakoztak a Mozgalmunkhoz.

Ezzel el is érkeztünk oda, hogy miért veszünk részt a veszprémi időközi választáson, hiszen én nem vagyok veszprémi, miért szavaznának nekem bizalmat a veszprémiek?

Mi valójában a politikai fertő, az emberek és az ország kifosztása, a sajtószabadság hiányának, igazságtalan és félrevezető tájékoztatásának, összefoglalva a félrecsúszott rendszerváltásnak a helyretételéért léptünk politikai pályára. Ha minden jó érzésű ember elfordul a politikától, akkor ne csodálkozzunk, hogy ide jutottunk, és ezen csak mi tisztességes emberek tudunk változtatni, de ehhez, a jó választáshoz a tényeket és az eddigi tetteket figyeljük, abból következtessünk, ne a hamis ígéretekből.

Mi bizonyítottunk hozzáértésből, kitartásból és valójában ezer milliárd forint visszafizetésére megteremtettük a jogi lehetőséget a kifosztottak számára, de mindez semmivé fog válni, mert a virtuális, jogtalan követelésekbe beolvasztják azokat és senki nem fog kapni semmit. Ezért kell „helyzetbe” hozzanak, hogy a megfelelő pozícióból legyen médiafelületünk, felhatalmazásunk, hogy tovább harcolhassunk. Ha az utcáról el tudtunk érni ennyit, akkor mit érhetünk el a parlamentből?

A mi pártunkat egy hónapon keresztül ellenőrizte az Állami Számvevőszék, hogy törvényesen használtuk-e fel a kampányra fordítható költségvetési támogatást. Az utolsó forinttal el tudtunk számolni, a hozzátartozó számlák, teljesítési igazolások, fényképek, videók, újságok mind bemutatásra és hiánytalanul elfogadásra kerültek, de erről is mélyen hallgat a fősodrású média, mert így tovább lehet kamupártozni.

Egyet ígérhetek biztosra, úgy ahogy az egész devizacsalást a Luxembourgi Bíróság elé juttattam, úgy fogom az Európai Bíróság elé vinni a jogtalan napi árfolyamon való forintosítást is, de ehhez az emberek felhatalmazása is szükséges. Amilyen vehemenciával, kitartással küzdöttem az emberek kifosztásának megakadályozásáért, ugyanilyen kitartással fogom képviselni a veszprémiek érdekét, kórházaikban, óvodáikban, idősek otthonaiban, tettekkel és nem képmutatással.

Tisztelt Veszprémiek, legyenek elég bátrak és bölcsek ahhoz, hogy valós vérfrissítést vigyenek be a magyar belpolitikába!

Tisztelettel,Kásler Árpád

A Haza Nem Eladó Mozgalom Párt, Veszprém megye 01. számú egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltje.

 

Hozzászólások

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Nehézsorsú gyerekeknek kedveskedtek

Hat oktatási intézmény tanulói kaptak ajándékokat a zalai rendőröktől.

Összefogás egy nemes cél érdekében

Összefogás egy nemes cél érdekében

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a tavalyi évhez hasonlóan játékgyűjtő akciót szervezett a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek-Egészségügyi Központ kis betegei számára.

Rendőrkézen a pápai Grincs

Rendőrkézen a pápai Grincs

Karácsonyi fényfüzéreket lopott és rongált a férfi.

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Legyen meghitt az ünnepi Budapest!

Az ünnepek nyugalma, a budapestiek és az idelátogató külföldiek biztonsága érdekében az óévbúcsúztatáskor is szankcióra számíthat, aki tűzijátékot használ Belváros-Lipótváros egyes területein.

Nagyot ment a kamu

Nagyot ment a kamu

Elköltött a közös kasszából 60 ezret, majd élettársa haragjától tartva zsebre bírságoló álrendőrökre fogta a hiányt egy budapesti férfi.

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Rejtélyes üzenet vezetett a tolvajhoz

Nem mindennapi módon bukott le egy betörő Kaposváron.

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Becserkészték az átejtve átejtő pénzmosókat

Elképesztő Fejér megyei kiberbűncselekmény-sorozatról adott tájékoztatást Káka-Sándor Nikolett százados. E. Mihályné (55) és T. Jenőné (71) egy háztartásban élve váltak ugyanazon elkövető két álprofilja révén érzelmi befolyásolás áldozatává, és 62 millió forintot átmosó eszközévé.

Roma Police Café Szolnokon

Roma Police Café Szolnokon

A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport által szervezett rendezvény célja, hogy valós párbeszéd alakuljon ki a helyi rendőrök, és a roma közösségek között.

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Egyedi ajándékok egy rendőr keze nyomán

Kovács Szabolcs törzszászlós, járőrparancsnok a lézervágásban találja meg a napi munka utáni kikapcsolódást.

Gyilkos áru

Gyilkos áru

Drog miatt halhatott meg egy nő Versenden.

http://ujhazak.com