Kásler: Batthyány mindenben az emberséget, a jogot és az erkölcsöt képviselte (2. rész)

Gróf Batthyány Lajos mindenben az emberséget, a jogot és az erkölcsöt képviselte - hangoztatta hétfőn Sárváron az emberi erőforrások minisztere, aki a Rába-parti kisváros főterén felavatta az első független és felelős magyar kormány miniszterelnökének köztéri szobrát.Kásler Miklós az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett városi megemlékezésen avatóbeszédében úgy fogalmazott: Batthyány Lajos volt az az ember, aki össze tudta fogni egyetlen nagy politikai akaratba a reformkor minden irányzatát, akinek tekintélyét elfogadta Kossuth, Széchenyi és Deák is.
    

Miniszterelnökké történt kinevezése után az áprilisi törvények szellemében "zsigereiben érezve az idők szavát" előkészületeket tett, megszervezte a belső rend fenntartására a nemzetőrséget, és megszervezte azokat az első magyar honvéd zászlóaljakat is, amelyek később Pákozdnál képesek voltak megállítani Jellasicsot - sorolta.
    

Kásler Miklós kiemelte: Gróf Batthyány nemcsak a jog embere volt, de az egyik legerkölcsösebb magyar politikus is. Emlékeztetett: akkor amikor a német országgyűlés kimondta az úgynevezett "kis német egységet", amiből Ausztria kimaradt volna, akkor Batthyány felismerte, hogy nem lehet keresztülvinni a magyar függetlenséget, a magyar elszakadást attól a birodalomtól, amellyel Magyarország együtt alkot tényezőt, európai nagyhatalmat.
   

Batthyány a béke híve volt, azért kereste fel Deákkal együtt az előre nyomuló osztrák seregek főparancsnokát, hogy kieszközölje a békét. Elfogták, a magyar törvényekkel ellentétesen halálra ítélték és kivégezték. Törekvéseit és szellemiségét, amelyek megalapozták a nemzet további jövőjét, később Deák Ferenc képviselte és váltotta valóra, "nem engedve semmit a negyvennyolcból", az ezeréves magyar alkotmányból, egyetlen törvényből sem, amely a magyar történelem során megszületett - mondta.
    

A Sárvár főtéren, a Szent László római katolikus templom szomszédságában elhelyezett, oszlopon álló, kétszeres életnagyságúra felnagyított bronz mellszobor R. Törley Mária szobrászművész alkotása. A szobrász Batthyány Lajost, az első független magyar kormány miniszterelnökét, Sárvár egykori országgyűlési képviselőjét díszmagyarban ábrázolta, aki jobbjában nem kardot tart, ökölbe szorított kezét az előtte álló pulpituson nyugtatja. (FOTÓ)


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com