KASZ: a Tesco újabb 206 dolgozó elbocsátását jelentette be

A Tesco a korábbi csoportos létszámleépítési bejelentését kiegészítve újabb 206 munkavállaló elbocsátását jelentette be, amiről szerdán megszületett a megállapodás a helyi szakszervezetek és a munkaadó között. Ezt követően kezdődik a kibővített elbocsátás részleteiről a technikai egyeztetés - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke az MTI-nek csütörtökön.

BRITAIN-RETAIL-BUSINESS-EARNINGS-TESCOAz újabb leépítés a Tesco budaörsi központját, a herceghalmi és a gyáli logisztikai részlegét érinti, a 206 munkavállalóból 150 vezető, 19 ügyintéző és 37 ügyviteli alkalmazott, 44 ember kivételével mindenkinek ajánlanak a cégen belül másik munkalehetőséget, erről az egyeztetés áprilisig tart - közölte a KASZ elnöke.

Sáling József felidézte, hogy korábban a Tesco 560 fő csoportos leépítését bejelentette be boltbezárás miatt, az akkori megállapodásban rögzítették az elbocsátás folyamatát, köztük azt, hogy 350 alkalmazottnak cégen belül helyet találnak. Hogy ebben a folyamatban pontosan hány felmondás, kifizetés lesz az azon is múlik, hogy a felajánlott új lehetőséget hányan fogadják el - tette hozzá a szakszervezeti vezető.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com