Katalizátortolvajok ellen emeltek vádat Kecskeméten

Kecskeméten és Kunszentmiklóson parkoló autók nemesfémet tartalmazó katalizátorait lopkodta három férfi, emiatt vádat emeltek ellenük - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.A Kecskeméti Járási Ügyészség vádirata szerint a három kunszentmiklósi férfihez 13 katalizátorlopás köthető 2020 decembere és tavaly április között. A legidősebb vádlott egy kivételével valamennyi lopásban részt vett, ő értékesítette a katalizátorokat és osztotta el az értük kapott pénzt. Két fiatalabb társa négy, illetve hat esetben vett részt a lopásokban - közölték.
    

A vádlottak általában leszakították a parkoló autók kipufogóját, majd levágták a katalizátorokat, hogy a platinát és palládiumot tartalmazó alkatrészeit értékesítsék. Az elkövetők tíz járműből összesen 810 ezer forint értékű katalizátort loptak el. Három alkalommal azonban nem jártak sikerrel, mivel kétszer megzavarták őket, egy esetben pedig nem tudták kiszerelni a katalizátort.
    

A legidősebb vádlott letartóztatásban, majd bűnügyi felügyelet alatt volt, de három hónap elteltével a mozgását ellenőrző eszközt levágta magáról, a kijelölt ingatlant elhagyta és Kecskemétre távozott. Ott értesült arról, hogy a rendőrség keresi, ezért visszaindult Kunszentmiklósra, ahol a szökése után három órával elfogták, és ismét letartóztatták.
    

A büntetett előéletű vádlottakat az ügyészség üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettével, az idősebb vádlottat ezen felül fogolyszökés vétségével vádolja, és mindhármójukra börtönbüntetés kiszabását indítványozza - ismertette a főügyészség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com