Katasztrófakockázatot értékelő rendszer épül ki

Egységes, országos katasztrófakockázati értékelőrendszer épül ki a jövő év végére közel 3 milliárd forint felhasználásával, az Európai Unió támogatásával - tájékoztatta a programvezető Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője kedden az MTI-t.Hajdu Márton közölte: a projekt keretében egy olyan, térinformatikai alapú katasztrófakockázat-értékelési adatbázist alakítanak ki, ami képes akár egy-egy településre vonatkozóan is azonosítani a potenciális veszélyforrásokat és azok hatását.

    
A programvezető OKF mellett az Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Országos Közegészségügyi Intézet, valamint a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat is részt vesz a megvalósításban - tette hozzá. A rendszer működtetéséhez - egyebek mellett - huszonhat szervert és a kapcsolódó operációs rendszert, valamint csaknem ötven adatbázis-kezelő szerverliszenszt szerez be a konzorcium.


Az adatgyűjtést, az adatok rögzítését országszerte huszonhárom, légi felderítési képességekkel rendelkező, drónokat működtető mobil egység is támogatja majd - mondta el Hajdu Márton. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló projekt támogatási összege 2 milliárd 900 millió forint.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com