Katasztrófavédelem: budapesti kerületekben is folytatódik a szúnyogirtás

Ezen a héten 228 településen, köztük Budapesten a III., IV., XI., XIII., XVI., XVII., XXII., XXIII. kerületben folytatódik az országos szúnyogirtási program  - tájékoztatta hétfőn az MTI-t a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője.Mukics Dániel közölte: a tervek szerint összesen 64 ezer hektárt kezelnek a héten, a főváros mellett a Csepel-szigeten, a Dráva mentén, a Velencei-tó és a Tisza-tó környékén, Szolnok és Szekszárd térségében, valamint több Vas megyei településen gyérítik majd a vérszívókat.

    
Ugyanakkor a munkálatok ütemezését a hőség is befolyásolhatja - tette hozzá. Emlékeztetett: a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés tizenöt hete zajlik. Eddig 968 települést és Budapest kilenc kerületét érintette, összesen 536 ezer hektáron permeteztek a szakemberek. A katasztrofavedelem.hu weboldalon olvasható a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek. Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyogirtást - közölte Mukics Dániel.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com