Katasztrófavédelem: öt fővárosi kerületben és tíz vármegyében irtják a szúnyogokat

A héten öt budapesti kerület mellett tíz vármegye 245 településén gyérítik a szúnyogokat a szakemberek - tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-t.A kezelésekre számos Duna menti területen, azaz a Szigetközben, Komárom térségében, Budapest III., IV., XIII., XXI., XXIII. kerületében, Dunaújváros és Szekszárd térségében kerül sor.

Ezen kívül a korábbi esőzések miatt kialakult szúnyogártalom visszaszorítására a Dráva mentén és Sopron környékén végzik el a munkálatokat - tartalmazza a közlemény.

A múlt hét második felére tervezett ám a szeles időjárás miatt elmaradt kezeléseket Baja és Mohács környékén, továbbá Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye településein pótolják - tették hozzá.

Azt írták, hogy a nyár első felében a korábbiakhoz képest az ország nagy része szúnyogmentes volt és csak egy-egy nagyobb esőzés után tudott csak kialakulni zavaró szúnyogártalom. Továbbá a lakókörnyezetben fejlődő fajok okoztak lokális panaszokat.

Érdemi változást a július végén a Dunán levonult kisebb árhullám hozott, aminek következtében a folyam mentén jelentős csípőszúnyog tenyészőhelyek jöttek létre. A kifejlett szúnyogok élettartalma - folytatták - 4-6 hét, egy nyári áradás után 10-15 nappal kezdődik meg a tömeges rajzásuk, így akár még szeptember elején is okozhatnak ártalmat.

Mindennek nyomán az elmúlt két hétben a kifejlett szúnyogok ellen kellett védekezni autóról végzett permetezéssel, amit a következő napokban is folytatnak a szakemberek. A szúnyoggyérítés heti programja megtalálható a katasztrófavédelem honlapján - olvasható a közleményben.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a lakosság sokat tehet a szúnyogártalom csökkentése érdekében a ház körüli vízzel teli tárolók rendszeres kiürítésével. A ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ készített tájékoztatót, ami megtalálható az intézmény honlapján.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Csak a haja bánta

Csak a haja bánta

Lakástűzből először mentett életet Péter Nóra zászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrs járőrparancsnoka, és annyira belemelegedett, hogy csak utána vette észre, a haja megsínylette.

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Rendőrök találtak rá az ártérben eltévedt fiatal lányra

Szerencsés kimenetelű keresőakciót hajtottak végre a hódmezővásárhelyi rendőrök.

Valóban csak pihenni akartak?

Valóban csak pihenni akartak?

Egy éber rendőr figyelmességének köszönhetően két körözöttet fogtak el március 17-én Budapesten, a XIV. kerületben.

Indul a tavaszi szezon

Indul a tavaszi szezon

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság fokozott óvatosságra és tudatos vagyonvédelemre hívja fel a lakosság figyelmét a külterületi ingatlanok biztonságáért.

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

ORFK: egyre javulnak a bűnügyi statisztikák

Magyarországon egyre javulnak a bűnügyi statisztikák, az előző évekhez hasonlóan tavaly tovább csökkent a bűncselekmények száma.

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Kerékpártolvaj testvérpárt fogtak el a kaposvári nyomozók

Két nap alatt három biciklit vittek el, de a rendőrök mindet megtalálták.

Kamerás kukkoló

Kamerás kukkoló

A ceglédi nyomozók rövid időn belül azonosították a gyanúsítottat.

Újabb dílert fogtak el Tökölön

Újabb dílert fogtak el Tökölön

A 22 éves férfi ahhoz a csoporthoz tartozott, amely Spanyolországból szállított Magyarországra drogot.

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Halálos bántalmazás Szekszárdon

Az esettel kapcsolatban egy 45 éves férfit és egy 16 éves fiút gyanúsítottak meg és vettek őrizetbe a Tolna vármegyei nyomozók.

Díszlövések március 15-én

Díszlövések március 15-én

Az ünnepi megemlékezés részeként idén is háromszor elsütnek egy ágyút Budapest belvárosában.

http://ujhazak.com