Katasztrófavédelmi őrs alakult Cigándon

Katasztrófavédelmi őrs alakult a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigándon az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tűzvédelmet erősítő őrsprogramjának részeként.

20130320-bakondi-gyorgy-az-orszagos-katasztrofavedelmi3Bakondi György főigazgató a szerdai átadóünnepség után az MTI-nek azt mondta: az őrs egy felújított épületben kapott helyet, amit az önkormányzat térítésmentesen biztosít számukra, és a rendőrséggel közösen használják majd. Létrejötte egy példás összefogásnak köszönhető - tette hozzá.

Hangsúlyozta: az őrsprogram célja az úgynevezett "fehér foltok" felszámolása, vagyis a megye valamennyi településének elérése mintegy 25 percen belül. Emellett az élet- és vagyonbiztonság megőrzése, a lakosság biztonságérzetének növelése, a természeti és civilizációs katasztrófák elleni védekezés hatékonyságának fokozása, valamint a katasztrófavédelmi rendszer hatékony működése - sorolta a főigazgató.

Arról is beszámolt, hogy az országban ez a harmincegyedik őrs. Itt is azt szeretnék elérni, hogy minél hamarabb, minél szakszerűbben és minél jobb felszereléssel tudjanak beavatkozni a tűzoltók veszély esetén - közölte.
Hozzátette: emellett számos más feladatuk van, a megelőzésben és a hatósági, illetve a védelmi igazgatásban is közreműködnek.

Bakondi György azt mondta, tizenkilenc település, huszonötezer ember, illetve ötszázkét négyzetkilométeres terület biztonságáért tettek "valami fontosat".

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com