Kávéval üzletelő bűnszervezet tagjai ellen emelt vádat a szabolcsi főügyészség

Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség egy bűnbanda tagjait, mert egy teherautónyi kávét utaztattak Szlovákia és Magyarország között, majd a termék áfáját jogosulatlanul visszaigényelték.Martossy György, a főügyészség megbízott vezetője az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a vádirat szerint a 2017-ben és 2018-ban működő bandát kifejezetten azért hozták létre a szervezői, hogy mesterséges ügyletek révén jogellenesen igényeljenek vissza adót.
    

Ennek során a szervezethez tartozó szlovákiai cégtől egy teherautónyi kávét hoztak be Magyarországra, majd azt papíron többször eladták az országon belül, végül ismét kiszállították Szlovákiába az eredeti eladóhoz. "A láncolatban az utolsó magyarországi cég realizálta a hasznot, azaz a saját adóbevallásában az általános forgalmi adót levonásba helyezte, illetve többször visszaigényelte" - olvasható a közleményben.
   

Martossy György hozzátette, a "körhintacsalásnak" is nevezett bűncselekményben budapesti és szabolcsi cégek voltak érintettek. Két szabolcsi cég - amelyek ügyvezetője ugyanaz - összesen 166 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek, míg a többi budapesti cég összesen 106 millió forinttal csökkentette az állam bevételeit.
   

Az ügyészség a vádiratban a bűnszervezet vezetőire 7-9 év fegyházbüntetést, míg a bűncselekmény révén gazdagodó cégekkel szemben vagyonelkobzást és pénzbírságot indítványozott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com