KDNP: Európa nagy veszélyben van

Európa ma nagy veszélyben van, mert parlamenti képviselői tévednek Európa gyökerei és pozíciója tekintetében - mondta Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezető-helyettese szerdán újságíróknak.A kisebbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerint az érintett képviselők Európa keresztény gyökereit nem veszik tudomásul, sőt kifejezetten tagadják, egyidejűleg azonban óvakodnak attól, nehogy bármivel is megsértsék a muzulmánokat, akikről azt képzelik, hogy örömmel veszik majd át az ő világi, multikulturális világképüket.

    
Európában ma a hamis szabadság eszméje uralkodik, mert olyan emberek irányítják Brüsszelből és Strasbourgból, akik felszabadítónak érzik magukat, túlkapásaikat pedig erkölcsi vívmányok módjára ünneplik. Európa fővédnökei ma nem a keresztény értékekből, hanem az általuk alkotott, úgymond egyetemes emberi jogokból "ácsolnak" maguknak hamis kereszténységet, hamis kereszténydemokráciát - értékelt Vejkey Imre.
    

Álláspontja szerint olyannyira elvakította ezeket az embereket egy utópikus jövő hiú és öntelt ábrándja, hogy már ösztönből is elfojtják a nemzeti-keresztény véleményeket a "szabadság és a tolerancia" nevében. Vejkey Imre kijelentette: az igazi Európa a kereszténység jegyét viseli magán, az igazi Európa védjegye a nemzetállam.
    

Arra szólított fel, hogy "ne adjuk fel alapelveinket és mércéinket, vagyis ne adjuk fel a szabadságunkat és Istenbe vetett hitünket, még akkor sem, ha az Európai Parlament és a bizottság hangja hangosabb a miénknél", ők ugyanis nem a többség, csak egy hangos kisebbség. A KDNP-s politikus úgy fogalmazott: ebben a harcban jó magyarnak lenni.
    

"Büszkék vagyunk arra, hogy támadnak minket ezeréves értékeink miatt" - folytatta, hozzátéve: az igazság a mi oldalunkon áll. Kijelentette: "nem kérünk progresszív jövőjükből, nem kérünk a gondolatrendőrségükből, mely már a mai szavazáson is büntetni akar". Ők attól félnek, hogy egyre több követőnk lesz a velük szembeni ellenállás területén, s ezáltal egyre több nemzet fog nekik ellentmondani - mondta Vejkey Imre.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Intim fotóival zsarolták

Intim fotóival zsarolták

Több mint 2,4 millió forintot fizetett zsarolóinak egy szécsényi férfi, akit intim fotói közzétételével fenyegettek.

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

Mintegy 18 millió forint értékű kokain cserélhetett gazdát

A Pest vármegyei nyomozók kábítószer-kereskedő párosra csaptak le egy parkolóban.

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

http://ujhazak.com