KDNP: káros lenne a magyar társadalomra az isztambuli egyezmény ratifikálása

Az isztambuli egyezményben olyan, "ideológiailag terhelt pontok" található , amelyek kötelezővé tétele káros lenne a magyar társadalomra, ellentétes lenne a magyar alaptörvénnyel és a józan ésszel - mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője kedden az M1 aktuális csatornán.Nacsa Lőrinc azzal kapcsolatban beszélt erről, hogy a KDNP hétfőn politikai nyilatkozatot terjesztett az Országgyűlés elé a gyermekek és a nők védelmének fontosságáról, valamint a nők elleni és a kapcsolati erőszak megelőzéséről szóló isztambuli egyezmény ratifikációjának és kötelező hatályának elutasításáról. A kisebbik kormánypárt szerint az egyezmény egyes pontjai ellentétesek a kormány migrációs politikájával. A nyilatkozatról kedden szavaz az Országgyűlés.

    
A KDNP frakciószóvivője az M1 műsorában azt mondta, az egyezmény "a romboló genderszemlélet" bevezetését erőlteti, az egyezmény a fogalmak meghatározásánál társadalmi nemekről beszél, és megpróbálja letagadni a férfi és a női biológiai nem létét - mutatott rá, megjegyezve, hogy ez ellentétes a magyar alaptörvénnyel.
    

A dokumentum arra is kötelezné Magyarországot, bizonyos feltételek fennállása esetén mérlegelés nélkül engedjen be illegális bevándorlókat az országba - tette hozzá Nacsa Lőrinc, hangsúlyozva, a magyar emberek már több alkalommal elmondták, hogy nem szeretnének korlátlan bevándorlást.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com