KDNP: Magyarország vízügyi nagyhatalom

Magyarország vízügyi és víznagyhatalom - jelentette ki Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a jövő heti budapesti víz-világtalálkozó alkalmából tartott pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján. A víz stratégiai fontosságú természeti kincs, Magyarország pedig azzal büszkélkedhet, hogy mind a felszín alatti, mind a felszíni vízkészlete jelentős - mondta a kereszténydemokrata politikus, fontos feladatnak nevezve a vízkészlet megőrzését és a víztisztaság biztosítását. Hangsúlyozta, hogy a magyar vízügyi szakemberek nemzetközileg is elismertek, ezért "ezen a területen komoly segítséget tudunk nyújtani".

Harrach Péter rámutatott arra is, hogy 10-20 év múlva komoly problémát jelent majd a vízhiány, különösen Afrikában, ami "igen komoly migrációt" indíthat be. "Európa védelme, benne hazánk védelme is, ilyen értelemben összefügg a természetvédelemmel, a vízkészlet megtartásával" - mondta. Soltész Miklós, a KDNP alelnöke, egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hatalmas elismerésnek nevezte, hogy Budapest víz-világtalálkozót tart. A tanácskozásra 110 országból érkező szakemberek a globális vízbiztonság megteremtését tűzik célul konkrét cselekvési tervekkel - közölte.

A kormány eddigi intézkedései közül kiemelte az árvízi tározók építését, Budapest szennyvíztisztításának megvalósítását és a vízügyi humanitárius segítségnyújtást a világ különböző tájain. A föld alatti vízkészletet is védeni kell - mondta Soltész Miklós -, mert aki azt szennyezi, az az unokái jövőjét éli fel. A politikusokat megkérdezték arról, hogy a Csongrád megyei Ásotthalmon - ahol a jobbikos Toroczkai László a polgármester - a képviselő-testület megtiltotta egyebek mellett a mecset- és minaretépítést, valamint a müezzin működését.

Harrach Péter úgy reagált: Magyarországon vallásszabadság van, és nem tartja szerencsésnek, ha bármilyen vallás szabad gyakorlásának lehetőségét megtiltják, de "ez a szabad vallásgyakorlás nincs feltétlenül építményhez kötve". Soltész Miklós pedig megjegyezte: "keresztény Magyarországot, keresztény Európát szeretnénk, és nem szeretnénk, ha a muszlim elözönlené Európát és Magyarországot", ám a Jobbik nem járult hozzá az ennek érdekében javasolt védelmi intézkedésekhez.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

http://ujhazak.com