KDNP-választmány: napirenden az illegális bevándorlás és az európai önvédelem

A "modernkori népvándorlás" okozta nehézségekről és az azzal szembeni európai önvédelemről beszélt Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke szombaton a kisebbik kormánypárt országos választmánya előtt Budapesten.kdnpA tanácskozásról az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes értékelte a hazai és a nemzetközi politikai helyzetet, különös tekintettel a modernkori népvándorlás okozta nehézségekre. Kiemelte a bevándorlással szembeni európai önvédelem, és az egyes migránsokat megsegítő karitatív hozzáállás fontosságát.

A rendezvényen Barankovics-emlékérmet vehetett át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, a kereszténydemokrata értékrend kezdetektől való képviseletének és napról napra való megvalósításának elismeréseként.

Mellette Farkas László, az etikai bizottság elnöke is ebben az elismerésben részesült. Balog Zoltán beszédében hangsúlyozta a keresztény értékrend kormányzati jelenlétét, annak valós megnyilvánulásait az adórendszertől kezdve a családpolitikán át az oktatásig.

Az ülésen a kormányzati munkáról, a jelen helyzet adta kihívásokról és feladatokról, valamint a különböző lehetőségekről és tervekről beszélt Seszták Miklós fejlesztési miniszter és Simicskó István, a honvédelmi tárca vezetője.

A KDNP parlamenti munkáját Harrach Péter frakcióvezető értékelte - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Erdő közepében…

Erdő közepében…

A tiszakécskei rendőrök – a Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján – vadkamera segítségével buktattak le két férfit, akik egy Tiszaalpár melletti erdős területen termesztettek kannabiszt.

Két nap után meglett az eltűnt férfi

Két nap után meglett az eltűnt férfi

A tatai rendőrök célzott kereséssel találták meg a 32 éves személyt.

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

http://ujhazak.com