Kedvezményt adnak a nem lakás céljára kiadott ingatlanok bérlőinek

A koronavírus-járvány miatt módosította a Fővárosi Közgyűlés a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok bérleti díjára vonatkozó szabályokat szerdai ülésén.A kedvezményben a civil szervezetek, a kis- és középvállalkozások részesülhetnek, a kedvezmény a március 1. és június 30. közötti bérleti díj 25 százaléka, a bérleti díjra pedig 12 hónapos kamatmentes részletfizetést lehet kérni. Ha a bérlő bizonyítja, hogy árbevétele az előző év ugyanezen időszakához képest több mint 25 százalékkal csökkent, akkor a bérleti díj csökkentése 90 százalékos is lehet.


    
A középvállalkozások számára is lehetőség van a bérleti díj csökkentésére, ha árbevételük 33 százalékkal csökkent az előz év azonos időszakához képest, és ha kevesebb mint 10 százalékát küldték el a február végi dolgozói létszámuknak. A képviselők többsége tudomásul vette és megerősítette a járványügyi veszélyhelyzet idején a közgyűlés hatáskörében a főpolgármester által hozott döntéseket.
    

A Fővárosi Közgyűlés visszahívta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságából Körömi Attilát és Müller Pétert július 1-jei hatállyal, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ igazgatóságából Veréb Lászlót, a Budapest Film Zrt. felügyelőbizottságából Krista Tamást.  A testület döntött a szervezeti és működési szabályazt (szmsz) módosításáról, amelyben kiegészítették a Fővárosi Önkormányzat önként vállalt feladatainak körét, egyértelműsítették a napirendi vita felszólalásainak szabályait, módosították a munkaterv összeállításának határidejét, a bizottságok munkáját segítők körét.
    

A képviselők módosították a lakásrendeletet is, amely olyan együttműködést hoz létre az önkormányzat és a bérlők között, hogy a fizetési nehézséggel küzdő lakók elkerülhessék a kilakoltatást. A módosítás célja, hogy ne lehessen úgy kilakoltatni a lakót, hogy nincs biztosítva a minimálisan elfogadható elhelyezés, emellett bővítették a méltányossági bérbeadás szabályait.
    

A testület döntött a zöldterület-gazdálkodás szabályainak módosításáról is, a főváros tulajdonában álló faállomány hatékonyabb megőrzése érdekében. Az elfogadott új szabályozás módosítja a fakivágás szabályait, a benyújtandó dokumentumokat, az elbírálás folyamatát, a  döntéshozatal szempontjait. Az elfogadott határozati javaslat felkéri a főpolgármestert, kezdeményezze a zöldterület-gazdálkodásról szóló kerettörvény megalkotását.
    

A testület megállapította azt is, hogy nem összeférhetetlen Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes tisztségével az, hogy szerkesztői munkát végez. A Fővárosi Közgyűlés pályázatot írt ki a Katona József Színházat és a Radnóti Miklós Színházat működtető nonprofit kft.-k ügyvezető igazgatói posztjaira, tekintettel arra, hogy a jelenlegi ügyvezetők megbízatása 2021. január 31-én lejár.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com