Kelemen Hunor: a magyar kormányra lehet számítani

A szolidaritás a tettekben mutatkozik meg, s a magyar kormány bebizonyította, hogy lehet rá számítani - mondta Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.A műsorban arról beszéltek, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke hétfőn a parlamentben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtti felszólalására reagálva arról beszélt, nem lehet tudni, hová mennek a Magyarország által beszerzett maszkok.

   
"Ahányszor a miniszterelnök parádézik a sajtó előtt a kórházakban, a fele esetben nincsen a fogadó orvosokon maszk vagy az a sebészi maszk van, amiről az orvosok nagy része azt mondja, hogy nem sokat ér" - mondta Szabó Tímea, úgy folytatva: viszont azt hallják, hogy Kolozs megyében 21 ezer maszkot, Maros megyében pedig 60 ezret kaptak, valamint Beregszászban, Csíkszeredában, Kovászna megyében, Zilahon, Horvátországban és Macedóniában is.
   

Kelemen Hunor erre reagálva elmondta, nem örült a nyilatkozatnak, de arra most nem áll rendelkezésre sok idő, hogy elmagyarázzák Szabó Tímeának, miként került a kárpátaljai magyarság jelentős része abba a helyzetbe, amiben él.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

"Azt sem tudjuk elmagyarázni, hogy mit jelent a nemzeti szolidaritás" - fűzte hozzá.
    

Kelemen Hunor szerint azért támadni a magyar kormányt, mert segít, elítélendő. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke a műsorban úgy reagált, a magyar kormány "nemes" gesztusa köszönetet érdemel, hiszen jelentős problémák voltak a helyi egészségügyi szakemberek ellátottságában, ami most megoldódott.
    

Szabó Tímea nyilatkozata - fűzte hozzá - nemcsak a magyar nemzeti, de alapvető európai értékeknek sem felel meg, hiszen a szolidaritást, az együttérzést is támadja. Szerinte az ellenzéki képviselők nem arra törekednek, hogy megoldják a problémát, hanem azt a politikai haszonszerzésre használják. Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke, a Magyar Közösségi Összefogás volt listavezetője a műsorban azt mondta, a felvidéki magyarság jelentős része rendkívül negatívan értékelte Szabó Tímea megnyilvánulását.
    

Úgy fogalmazott 100 évvel a trianoni döntés után, amikor lassan már begyógyulni látszanak a sebek és példás együttműködés alakult ki - a magyar kormány jelentős támogatása mellett -, az ilyen kijelentések nagyon rosszul esnek mindenkinek. Bárdos Gyula a reményének adott hangot, hogy az ellenzéki oldalon is vannak olyan politikusok, akik nem Szabó Tímeához hasonlóan gondolkodnak, mert ha nincsenek ilyenek, akkor - szerinte - nagyon nagy a probléma.    
    

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke - a Kossuth rádióban - úgy reagált a nyilatkozatra, hogy nem lepődtek meg, mert csak a "régi lemezt" játszotta le újra Szabó Tímea. "Ismerjük a lemezt, ismerjük a lemezlejátszót; arra kellene rájönni a lemezforgatóknak, hogy a lemez össze van karistolva és hallgathatatlan már" - fogalmazott.
    

Hozzátette, erre a gyűlöletkeltésre nincs nyitottság a magyar társadalomban; fontos az is, hogy amit az ellenzéki politikusok folyton számon kérnek a kormányon, például az európaiságot és a szolidaritást, az most bizonyosságot kapott, hiszen a kormány segített. Őt leginkább az ügy kapcsán beindult "szerecsenmosdatás" lepte meg, illetve az, hogy az ellenzéki térfélről nem volt senki, aki elhatárolódott volna Szabó Tímea felszólalásától.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com