Kerekesszékesek szállítására alkalmas busz használatáról állapodott meg a Katolikus Szeretetszolgálat

Tizenhárom kerekesszékes szállítására alkalmas busz kedvezményes bérléséről állapodott meg a Katolikus Szeretetszolgálat és a buszt üzemeltető Homm Kft. szerdán Budapesten.A buszt Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke áldotta meg. Hegyi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium egyházi felsőoktatási és szakképzési intézmények fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa "példaértékű segítségnek" nevezte a nap mint nap dolgozók ezreit szállító cég felajánlását. Ez a vállalat figyel azokra is, akik ezt a fajta szolgáltatást nem tudják igénybe venni, de akiknek szintén fontos a mobilitás - tette hozzá.
    

Kitért arra, a megállapodás azt üzeni, hogy az együttműködő partnerek szerint a piaci szempontokon túl vannak más szempontok is.

Hogy azokat szállítani, akiknek nehezebben megy a mobilitás, nem kis kihívás ugyan, de megéri, igaz, nem a piaci logika, hanem más szempontok alapján. Az együttműködők tudják, hogy az adventi várakozást a "szeretetvezérelt cselekedetek teljesítik ki" - tette hozzá.
    

Hegyi László reményét fejezte ki, hogy a megállapodás eredményeként csökken majd a buszt használók mozgáskorlátozottsága, valamint, hogy később több cég és intézmény is csatlakozik a kezdeményezéshez. Veres András arról beszélt, "mindnyájan képesek vagyunk arra, hogy Isten képmásaiként a szeretet tanúi legyünk ebben a világban".
    

A kerekesszékeseket segítő megállapodás pedig mindenkit arra bátorít, hogy fel akarja fedezni ezt az ajándékot a szívében. Veres András megjegyezte, a cég, ahogy az általuk üzemeltetett busz oldalán szereplő felirat is jelzi, valóban "jó úton jár", és azt kívánta, hogy sokan kövessék őket ezen az úton. Vajda Norbert, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója kiemelte: az együttműködéssel kinyílik a világ otthonaik kerekesszékes lakói előtt, az utazáson túl "közösségi élményt" is biztosítva nekik és mindazoknak, akik velük találkoznak.
    

A piaci élet sikeres szereplőjével kötött megállapodás egyben felhívja a figyelmet arra is, hogy a társadalmi felelősségvállalás nemcsak az állam és az egyházak dolga, hanem mindenkié. Tóth Balázs a Homm Kft. egyik ügyvezető igazgatója elmondta, több évtizedes működésük során sokszor megkeresték őket intézetek, hogy segítsenek nekik egyszerre több kerekesszékes lakójuk szállításában, azonban sem nekik, sem más cégeknek nem volt erre alkalmas buszuk. Ezért gondolták úgy, hogy a 400. buszukat e célnak szentelik, a busz átalakítása után az üzemeltetését is biztosítva.
    

Homm Károly a Homm Kft. másik ügyvezető igazgatója elmondta, több cég együttműködésének köszönhető a busz kedvezményes üzemeltetése, az üzemanyagot például az első hónapban a Mol biztosítja. Az eseményre a busszal érkeztek az ipolytölgyesi Szent Erzsébet otthon kerekesszékes lakói. Szalai Zsuzsanna, az otthon vezetője elmondta, még sosem utazhattak ennyien együtt.
    

Kitért arra, a busszal kinyílt számukra a világ, és reményét fejezte ki, hogy sok koncertre, kirándulásra eljutnak majd együtt a jövőben, hiszen korábban az ilyen utazások megszervezése szinte lehetetlen feladat volt. A Katolikus Szeretetszolgálat több mint 70 éve működtet Magyarországon idősotthonokat, családok átmeneti otthonát, rehabilitációs otthont, valamint fogyatékkal élőket ellátó otthont.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com