Két alpolgármestert választott a hódmezővásárhelyi közgyűlés

A hódmezővásárhelyi közgyűlés csütörtöki alakuló ülésén Gyöngyösi Ferencet (Mindenki Magyarország Mozgalom - MMM) főállású, Berényi Károlyt (MMM) társadalmi megbízatású alpolgármesterré választotta.A Márki-Zay Péter (MMM) polgármester mellett az MMM tíz egyéni körzetben megválasztott képviselője mellett a Fidesz-KDNP négy kompenzációs listáról mandátumot szerző politikusából álló közgyűlés módosította az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát.

Lerövidítették a közgyűlés összehívásának határidejét: az ülés időpontját hét nappal korábban kell jeleznie a polgármesternek, az előterjesztéseket pedig csupán négy nappal a tanácskozás előtt kapják meg a képviselők. A közgyűlés tagja interpellációt az ülés előtt legfeljebb öt nappal nyújthatnak be. A közgyűlés négy – ügyrendi és mandátumvizsgáló, pénzügy-gazdasági, városfejlesztési és városüzemeltetési, szociális és egészségügyi, valamint oktatási, kulturális, sport nemzetiségi - bizottság megalakításáról döntött, amelyek mindegyikét az MMM képviselője vezeti.

A képviselők meghatározták a polgármester és az alpolgármesterek illetményét is: Márki-Zay Péter 1,3 millió forintot, Gyöngyösi Ferenc 1,04 millió forintot, míg Berényi Károly 390 ezer forintot kap. A polgármester és az alpolgármester havonta illetménye 15 százalékának megfelelő költségtérítést is kap. Márki-Zay Péter a programját bemutató beszédében hangsúlyozta, a város működésének anyagi fedezetét biztosítani kell, ennek alapja a gazdálkodás fegyelmezettsége.

A polgármester a következő évek egyik kiemelt feladataként említette a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodást, ezért takarékosan kell bánni a természeti erőforrásokkal, megszüntetni a hőszigeteket, növelni a zöldterületeket. A politikus elmondta, folytatni fogják a város műemlékei, így a városháza felújítását, amelyekre az elmúlt években már 350 millió forintot fordítottak.

Márki-Zay Péter kitért arra is, az önkormányzat támogatási programjával erősítené a társadalmi mobilitást: az állami intézményekkel, egyházakkal, civil szervezetekkel összehangoltan segítenék a rászoruló és beilleszkedni igyekvő családokat.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Bilincsben a bűnözői csoport tagjai

Ceglédi betörőbandát lepleztek le a Pest megyei rendőrök.

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Még Dubajban sem lehet elbújni a rendőrök elől

Az Egyesült Arab Emírségekben fogtak el egy körözött férfit a Pest vármegyei rendőrök a NEBEK, a KR NNI és a helyi hatóságok együttműködésével.

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Fesztiválszezon - vásároljunk biztonságosan jegyet!

Kezdődik a fesztiválszezon, indulnak a nyári koncertek, ami a jegyekkel, belépőkkel való visszaélések, csalások számának megszaporodását is eredményezheti.

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több körözött embert is elfogtak a Kelenföldi pályaudvarnál zajló közbiztonsági akcióban

Több mint 700 igazoltatást hajtott végre és 29 embert fogott el, illetve állított elő a rendőrség a Kelenföldi pályaudvar könyékén május 28-tól zajló közbiztonsági akcióban - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata.

Ellopta a büfé napernyőjét

Ellopta a büfé napernyőjét

Rövid időn belül elfogták a balatonalmádi rendőrök az 52 éves férfi.

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

24 órán belül rendőrkézen a kifosztó

A kalocsai rendőrök egy napon belül azonosították és elfogták azt a fiatalt, aki elvette egy mozgásában korlátozott idős férfi pénzét.

Példás összefogás Liánáért

Példás összefogás Liánáért

Osztrák és magyar rendőrök fogtak össze egy jó célért a pünkösdi hétvégén.

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Fogva tartotta volt párját egy zalai férfi

Bántalmazta és fogva tartotta volt párját egy zalai férfi, akit őrizetbe vettek - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Őrizetben az utazó betörő

Őrizetben az utazó betörő

Kezdeményezték a Hajdú-Bihar vármegyei tettes letartóztatását.

A melltartójában találtak drogot

A melltartójában találtak drogot

A rendőrök egy jászapáti nőt fogtak el a DELTA Program keretében, aki kábítószert terjesztett a településen.

http://ujhazak.com