Két és fél év börtönre ítélték a szomszédja házát felgyújtó somogyi férfit

Két és fél év börtönbüntetésre ítélt a Kaposvári Törvényszék kedden egy férfit, aki rágyújtotta a házat szomszédja családjára tavaly nyáron, mert azt hitte, hogy meglopták.Az 50 éves, büntetett előéletű, egy somogyi kistelepülésen élő férfi ittas állapotban meggyanúsította a szomszédjában lakó nőt azzal, hogy ellopta 45 ezer forintját, és megfenyegette, ha nem adja vissza a pénzt, felgyújtja a házukat.

    
Néhány óra múlva át is ment a már alvó család házához, étolajjal átitatott rongyokat tömött az épület tetőgerendája és cserepei közé, majd meggyújtotta azokat. Amikor a tetőszerkezet lángra lobbant, hazament és az udvaron elaludt. Az égő házban a nőn kívül az élettársa, továbbá egy három és fél éves, egy kétéves és egy féléves gyermek aludt. A felnőttek a legkisebb gyermek sírására ébredtek fel, véletlenül vették észre a tüzet, amelyet a tűzoltók kiérkezéséig a családfő próbált eloltani. E nélkül a lakók életveszélyes, esetleg halálos füstmérgezést vagy égési sérüléseket szenvedhettek volna.
    

A törvényszék a férfit különös kegyetlenséggel, több emberen és tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletében mondta ki bűnösnek. A bíróság a cselekményhez képest enyhe büntetést azzal indokolta, hogy az elkövető közepes fokban korlátozott, hogy felismerje, magatartása veszélyes a társadalomra. Az elsőfokú határozatot az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vette, így a döntés jogerőre emelkedett.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com