Két és fél év börtönre ítélték S. Ábelt

Két és fél év börtönbüntetéssel sújtotta kétrendbeli emberölés előkészülete, testi sértés és garázdaság miatt a Kúria kedden S. Ábelt. A fiatal férfi a vád szerint lövöldözni akart az ELTE-n.s1.-abel-650x330A szankció mértéke megegyezik a Fővárosi Törvényszék által kiszabott elsőfokú ítélettel, amelyet a Fővárosi Ítélőtábla tavaly októberben - S. Ábel tetteit közveszéllyel fenyegetésnek minősítve - ötven napi közérdekű munkára enyhített.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ez ellen nyújtott be felülvizsgálati kérelmet a Legfőbb Ügyészség, így került az ügy a Kúria elé.

Mészár Róza tanácsvezető bíró elmondta: az ítélőtáblai döntéssel szemben konkrétnak és komolynak látták a fiatalember ölési szándékát, azt pedig, hogy ettől elállt volna, több, ismerőseinek tett kijelentése is mutatja. Nem tudható, hány embert ölt volna meg S. Ábel az ELTE jogi karán, de legalább két esetben a szándék megállapítható - közölte.

Testi sértésben azért marasztalták el S. Ábelt, mert olyan súlyosan bántalmazta nagyanyját, hogy az asszony állkapcsa eltörött, garázdaságban pedig amiatt, mert egyszer kilőtt lakásajtajukon gázpisztollyal - ismertette.
Az ítélet szerint súlyosbító körülményként vették figyelembe a négyszeres halmazatot, a bántalmazott sértett idős korát, az emberölés előkészületének "kitartó magatartását", míg enyhítőként a vádlott fiatal korát, büntetlen előéletét, kóros elmeállapotát, valamint az időmúlást.

A tárgyaláson S. Ábel a vádpontok alóli felmentését kérte, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a tömeggyilkosságra utaló verse az alkotói szabadság része, szándékáról pedig egy senki által nem látogatott blogban írt. Semmit nem tett azért, hogy az egyébként is csak általa olvasott blogját bárki más is lássa - jegyezte meg.

A vádlott az ítélet kihirdetése után jelezte, hogy nem akarja végighallgatni az indoklást. Végül rosszullét miatt vezették ki a tárgyalóteremből. Egy másik ügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság április végén első fokon öt év börtönre ítélte S. Ábelt. A vádlott 2013 augusztusában egy budapesti gyorsétteremben - személyi sérülést nem okozva - több lövést adott le a mennyezetre.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Célkörözés

Célkörözés

A budapesti nyomozók két hét alatt 57 körözési eljárás végére tettek pontot.

Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

Bilincs került a rablók kezére

Bilincs került a rablók kezére

A nagykátai rendőrök őrizetbe vettek egy párost, akik a helyi vasútállomás mosdójában bántalmaztak egy férfit.

Bezárták az online áruház kiskapuját

Bezárták az online áruház kiskapuját

Új bűncselekménytípus elkövetőjét fogták el tiszaújvárosi nyomozók.

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Sorozatos járműfeltörések Bátonyterenyén

Pár nap alatt hét bűncselekményt követett el két helyi férfi Bátonyterenyén, akik parkoló gépkocsikat törtek fel, közülük négyet el is loptak.

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Hot dog alakú drogpipát is lefoglaltak

Egy fiatal tiszaújvárosi nő külföldről rendelt kokaint.

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

Befejezték a nyomozást a belvárosi emberölés ügyében

A fővárosi rendőrök lezárták az eljárást az ellen a férfi ellen, aki szóváltást követően egy másik férfi halálát okozta egy V. kerületi szórakozóhelyen.

Áll az alku?

Áll az alku?

A gödöllői rendőrök elfogtak egy brigádot, akik kezdetben alacsony áron vállalták a munkát, majd annak elvégzése után több százezer forintot követeltek érte.

http://ujhazak.com