Két és fél milliárd forint jut óvodák bővítésére

Összesen 2,5 milliárd forint értékben hirdet pályázatot hirdet a települési önkormányzatok (illetve társulásaik) által fenntartott óvodák kapacitásbővítésére a nemzetgazdasági miniszter - közölte a minisztérium a kormany.hu portálon szerdán.

Little Girl in ClassroomFérőhelyet többféleképp is lehet bővíteni: a már működő óvodaépület átalakításával (hasznos alapterület nagyság változtatása nélkül) vagy önkormányzati tulajdonban lévő, korábban óvodai célra működtetett óvodaépület újranyitásával.

Szintén lehet önkormányzati tulajdonban lévő, de nem óvodai funkciót betöltő épület átalakítani, működő óvodaépületet bővíteni vagy új óvodát létesíteni.

A pályázati kiírásból kiderült, hogy a támogatási összeg változó, függ az adott településen a helyi iparűzési adóalaptól és saját erőt is biztosítania kell az önkormányzatnak. A támogatás legfeljebb férőhelyenként 2,2 millió forint lehet.

A pályázatokat az önkormányzati információs rendszeren keresztül, a Magyar Államkincstár útján lehet benyújtani, március 23-áig.

A tájékoztatás szerint az elnyert támogatások vissza nem térítendők, azokat az önkormányzatok 2016. december 31-éig használhatják fel.

MTI

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com