Két év kilenc hónapra ítéltek unokázós csalásért egy terhes nőt a fővárosban

Öt rendbeli - társtettesként elkövetett - unokázós csalásért két év és kilenc hónap szabadságvesztésre ítélt egy állapotos nőt a Budai Központi Kerületi Bíróság - közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-vel.Az ítéleti tényállás szerint a terhelt pénzátvevőként vett részt idősek ellen elkövetett csalások végrehajtásában. A sértetteket minden esetben egy ismeretlen hívta fel azzal, hogy az egyik kerületi rendőrkapitányságról telefonál, ahol a sértettek gyermekét közúti baleset okozása miatt tartják fogva.


Az ismeretlen a rokon szabadlábra helyezéséért 20 millió forintot kért óvadékként kifizetni. Egyikük sem tudott ekkora összeget összeszedni, de így is közel 10 millió forintot, valamint több millió forint értékben ékszereket adtak át az előre egyeztetett helyszíneken a vádlottnak, akinek tudomása volt a sértettek megtévesztéséről - áll a közleményben.
    

Az ítélet alapján a vádlott köteles a magánfelek részére közel 8 millió forint kártérítést megfizetni. Az ítélettel szemben az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést - tudatta a Fővárosi Törvényszék.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

http://ujhazak.com