Két védő kizárásáról döntöttek a Human Operator Zrt. ügyében

Két védő kizárásáról döntött a Szegedi Ítélőtábla a Kecskeméti Törvényszék elsőfokú végzését helybenhagyva a Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében, és elutasították a per áttételét kérő indítványt - tájékoztatta a bíróság pénteken az MTI-t.Az egyik vádlott vezető védőjét azért zárta ki a törvényszék, mert korábban egy tanú jogi képviseletét is ellátta. Egy másik ügyvéd pedig azért nem vehet részt a bűncselekményeket tagadó vádlottak jogi képviselőjeként az eljárásban, mert korábban egy a bűnösségét beismerő, már jogerősen elítélt terhelt védője is volt.

    
A táblabíróság alaptalannak ítélte azt az indítványt, amelyben az egyik védő a Kecskeméti Törvényszék illetékességét kifogásolta és az ügy áttételét kérte a Szombathelyi Törvényszékhez. A Czeglédy Csaba vezette Human Operator Zrt.-hez kapcsolódó bűnszervezet ügyében 2019 februárjában emeltek vádat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt 21 terhelttel szemben.
    

A vádirat szerint a 2011-től működő bűnszervezet célja a döntően diákmunkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég áfafizetési kötelezettségének csökkentése és a diákmunkához kapcsolódó más közterhek, így a személyi jövedelemadó megfizetése alóli mentesülés volt. A Human Operator Zrt. két generál alvállalkozó közbeiktatásával - melyek teljesítési segédként nyolc iskolaszövetkezeteket vontak be - jelentős létszámú munkaerőt közvetített Magyarországon működő cégeknek. A foglalkoztatottak után fizetendő adókat és közterheket a dolgozókat névleg alkalmazó szövetkezetek nem vagy csak részben vallották be, és elmulasztották befizetni.
   

A vád szerint a bűnszervezet 6,215 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek. A Szegedi Törvényszék két tanácsa összesen hét - a bűnösségét beismerő és az ügyészséggel egyezséget kötő - vádlott ügyében hozott jogerős döntést a megtartott előkészítő üléseken. A bíróság a vádlottakra másfél és három év három hónap közötti börtönbüntetést szabott ki, melyből hárman nem bocsáthatók feltételes szabadságra.
    

Tavaly januárban azonban több az ügyben eljáró bírót követően a Szegedi Törvényszék valamennyi büntető ügyszakos bírája elfogultságot jelentett be. A Szegedi Ítélőtábla ezt elfogadva 2020-ban a Kecskeméti Törvényszéket jelölte ki a Human Operator Zrt. ügyének tárgyalására.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hópihét árult

Hópihét árult

A zalai bűnügyesek a közterületi támogató alosztály segítségével csaptak le egy dílerre Zalaegerszegen.

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

Emberölés Újpesten – a nyomozók elfogták a feltételezett elkövetőt

A 47 éves nő elszámoltatása folyamatban van.

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e

Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát kedden.

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Prostitúcióra és ház körüli munkára kényszerítettek nőket Békés megyében, vádat emeltek ellenük

Vádat emelt a Békés Megyei Főügyészség egy nővel és két gyermekével szemben, akik rászoruló nőket kényszerítettek prostitúcióra és ház körüli munkára, emellett egy kiskorú szabadságát korlátozták és ki is rabolták - tájékoztatta Havrán Ákos, a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

Az iPad lokátora vezette nyomra a rendőröket

A sértett a készülék helyzetét követve segítette a rendőröket, akik elfogták a lopással gyanúsított férfit.

Bántalmazta édesanyját

Bántalmazta édesanyját

Egy 46 éves sződligeti férfi bántalmazta 72 éves édesanyját, majd a mentők érkezésekor megakadályozta, hogy az asszony kijusson a házból.

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szabadságán kutatta fel az eltűnt idős nőt

Szolgálaton kívül segített egy levéli idős asszony megtalálásában a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság rendőre.

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Mire a sértett telefonált, a tolvaj már bilincsben volt

Egy szabálytalan gyalogosra figyeltek fel a kecskeméti rendőrök, akiről hamar kiderült, hogy lopott értékeket rejteget.

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Rosszul lett az interneten rendelt kábítószertől

Kábítószer birtoklása miatt indult eljárás egy makói fiatallal szemben, aki külföldi weboldalról rendelt THC-t tartalmazó elektromos cigarettát.

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Garázdaság Esztergom-Kertvárosban

Az esztergomi rendőrök három férfit fogtak el, akik egy korábbi nézeteltérés miatt fenyegették meg haragosukat, majd megrongálták a gépkocsiját.

http://ujhazak.com