Kétéves kampányba kezdtek a vízimentők a mentőmellény-viselésért

Kétéves kampányba kezdtek a vízimentők a mentőmellény-viselésért - mondta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnöke egy pénteki balatonlellei sajtótájékoztatón.Bagyó Sándor közölte: nem a jogszabályokban, hanem a fejekben kívánnak változást elérni, hogy kevesebben fulladjanak vízbe. A szervezet gyorsfelmérést végzett arról, hogy viselnek-e az emberek mentőmellényt, ha vízre szállnak. A több mint ötezer válaszoló 17 százaléka válaszolt csak igennel, ami elmarad a 21-22 százalékos világátlagtól - mondta.
    

A kétéves kampány célja, hogy 30 százalékra emeljék ezt az arányt - közölte Bagyó Sándor. A kampány már a hétvégén megkezdődik Gyenesdiás, Balatonakali és Alsóörs strandjain, ahol balesetmegelőzési tanácsokat adnak, mentőmellény-bemutatót tartanak és beszélnek a természetes vizek veszélyeiről. A kampányhoz 19 közismert ember csatlakozott mentőmellény-nagykövetnek, további 11-gyel még folynak tárgyalások, és az olimpiai csapat hazaérkezése után sportolókkal is bővülni fog a kör.
    

A kampány részeként jövőre ingyenesen használható mentőmellényeket helyeznek el vízparti közterületeken, kikötőkben, parti sétányokon. Tóth Balázs, a kampány egyik ötletgazdája, a balatonlellei BL YachtClub vezetője is azt mondta, hogy nagyon kevesen viselnek mentőmellényt, sőt egyesek még a hajók levizsgáztatásához is csak kölcsönkérik azt.
    

Zólyomi Zsolt vízimentő megdöbbentőnek nevezte, hogy az emberek mennyire nem érzik a veszélyt. Példaként említette, hogy sokan nem hallottak a Balaton medrében húzódó marásvonalakról, ahol váratlanul és hirtelen lesz mély a víz egy-egy szakaszon. A meglepetés erejével szokott hatni az is, ha a rendszeresen északi irányból fújó szél néha irányt vált, és kihívássá változik kievezni a déli partra - jegyezte meg.
    

Tunyogi Bernadett színész, aki részt vett a Kék Szalagon, arra hívta fel a figyelmet, hogy a vitorlásversenyen mindenki viselt mentőmellényt. Példát lehetne venni a versenyzőkről, akik mentőmellényben is gond nélkül mozogtak a hajókon - tette hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Négyet egy csapásra

Négyet egy csapásra

Munkatársaink egy időpontban intézkedtek négy helyen kábítószer-terjesztőkkel szemben, őrizetbe vették őket.

Fűvel ízesítette a rántottát

Fűvel ízesítette a rántottát

A zalaszentgróti járőrök négy férfival szemben intézkedtek egy hegyi pincénél, háromnak közülük pozitív lett a drogtesztje.

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

Vádemelési javaslat egy késelővel szemben

A vita hevében egy személyt életveszélyesen, három másikat könnyebben sebesített meg a fiatal férfi.

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

BRFK: albérletben felejtette a drogot egy díler

Albérletben felejtett több mint egy kilogramm kábítószert egy 22 éves férfi, akit kábítószer-kereskedelem és kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként hallgattak ki, majd őrizetbe vettek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság csütörtökön a Facebook-oldalán.

Fegyveresen rabolt

Fegyveresen rabolt

A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt a 26 éves férfit, aki Salgótarjánban rabolt ki egy fiatalembert.

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

Rendőrkézen a taktakenézi emberölés gyanúsítottja

A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Taktakenézen leszúrta egy ismerősét.

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com