Kéthly Anna szobránál koszorúztak az LMP vezetői

Kéthly Anna szociáldemokrata politikus Budapest belvárosában álló szobránál koszorúztak péntek reggel a nemzeti ünnep alkalmából az LMP politikusai.Kanász-Nagy Máté, a párt társelnöke Kéthly Annát idézte: a szociáldemokrácia egyszerre jelenti a beleszólást közös ügyeinkbe és a dolgozók részesedését a nemzeti jövedelemből. Hozzátette, hogy ezek az elvek máig nem teljesülnek Magyarországon, és ennek oka a neoliberális magyar kormány. Magyarországon ma egyszerre van társadalmi, gazdasági és gondolkodási válság - fogalmazott, 1956 üzeneteként a szabadság mellett a gondoskodást említve.

    
Schmuck Erzsébet, a párt másik társelnöke Kéthly Anna azon gondolatát idézte, amely szerint a haza sorsa nem csupán mindannyiunké, hanem az utánunk következő nemzedékeké is. Arra a felemelő pillanatra emlékezünk, amikor egy ország kinyilvánította, hogy másként akar élni, más irányt és más vezetőket akar - mondta az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve.
    

Ungár Péter, a párt országgyűlési képviselője Kéthly Anna állhatatosságát és hűségét méltatta, hangsúlyozva, ő annak a magyar szociáldemokrata politikának a képviselője, amelyik nem paktált le az emberellenes diktatúrával, börtönbe, majd emigrációba kényszerült, de sosem adta fel eredeti eszméit.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A rendőrök befejezték a baltás rabló ügyét

A támadó még májusban baltával szerezte meg egy 49 éves férfi telefonját a kesznyéteni Szamárhát-tanyán.

A hangja elárulta

A hangja elárulta

Ismerősét rabolta ki a kunmadarasi férfi.

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Gyorsan elfogták a kecskeméti rablót

Egy szikével rontott be egy lakásba, némi értékkel távozott. A kecskeméti járőrök egy órán belül elfogták.

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Épségben megtalálták a beteg csecsemőt

Egy beteg csecsemőt vittek el engedély nélkül egy németországi kórházból, ezért a német hatóságok körözést adtak ki a gyermek megtalálása érdekében.

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

Közel 20 gramm kábítószert találtak Vácott

A rendőrök azután állítottak meg egy autót, hogy látták, amint egy utas kidob egy tasakot a hátsó ablakon.

http://ujhazak.com