Kétnapos szerb búcsúra várják a közönséget augusztusban Szentendrén

Kétnapos szerb búcsút rendeznek augusztus 18-án és 19-én Szentendrén. Az egyházi ünnep mellett az új szőlő megszentelése is központi eseménye lesz a rendezvénynek, amelyre gasztronómiai vásárral, koncertekkel és táncházakkal is várják a vendégeket.A rendezvény célja, hogy a magyar lakosság jobban megismerhesse a szerb népszokásokat, népviseletet, táncokat autentikus szerb zenekarok tolmácsolásában, a Duna-parti sétányon felállított gasztronómiai vásárban pedig hagyományos szerb ételeket, italokat kóstolhatnak a látogatók - közölte a Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.

az MTI-vel.

A Krisztus színeváltozásának ünnepére szentelt Preobrazsenszka templom búcsúja a 18. században Szentendre egyik legjelentősebb ünnepe volt. Az ortodox egyházi hagyomány szerint ezen a napon történik az új szőlő felszentelése, amely évszázadokon keresztül nagy jelentőséggel bírt a szőlő és bortermelő szentendrei lakosok körében. A búcsú központi és legfontosabb része az ünnepi istentisztelet, majd a liturgiát követő délutáni vecsernye, valamint a templomkertben megrendezett népi mulatság. Hagyományosan a vecsernye után az egyházközség borral kínálja a templomkertben egybegyűlt vendégeket.


Augusztus 18-án fellép a Pyrgos Görög zenekar, a koncertet követően táncház lesz, majd bemutatkozik a Belgrádi Szerb Néptáncegyüttes és zenekara a Talija Art Company. Másnap tartják az ünnepi istentiszteletet, később fellép a Branko Szerb Néptánccsoport, a Zvuci s kamena énekkar, a Belgrádi Szerb Néptáncegyüttes és a Talija Art Company, este tamburán és harmonikán játszik a Döbrönte Eredics Duo és a ViGaD Trió, majd a Kolo zenekar és a Guca Partyzans Brass Band koncertjére várják az érdeklődőket.


Augusztus 20-án a Szentendrei Teátrum és Nyár keretében a Boban Markovic Orkestar ad koncertet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Jegyvizsgálóra támadt egy utas

Nem volt érvényes jegye, ezért ütötte meg a kalauzt.

Játékpisztoly és centrifuga

Játékpisztoly és centrifuga

Önbíráskodás miatt kell felelnie egy 70 éves kalocsai férfinek.

Lebukott a netes zaklató

Lebukott a netes zaklató

Az online térben zaklatta és a személyes adataival is visszaélt.

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

A BRFK fokozott rendőri jelenléttel és biztonsági intézkedésekkel védi a budapesti adventi vásárokat

Idén is megerősített rendőri jelenléttel, fizikai védelemmel és bűnmegelőzési intézkedésekkel segíti a BRFK, hogy mindenki biztonságban élhesse meg az ünnepi időszakot.

Vonaton erőszakoskodott

Vonaton erőszakoskodott

A dabasi rendőrök néhány óra alatt elfogták azt a férfit, aki vonaton erőszakoskodott egy fiatal nővel.

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Kihallgatták a nőket bántalmazó taxist

Az férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

„Okosan beszélj!”

„Okosan beszélj!”

Kiszolgáltatott férfit zsákmányolt ki és bántalmazott egy testvérpár Fejér vármegyében.

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három budapesti fiút, akik légpuskával lövöldöztek az erkélyről, két embert eltaláltak

Elfogtak három fiút, akik egy XX. kerületi, a Vízisport utcában lévő lakás erkélyéről légpuskával adtak le lövéseket, amelyek két fiatalt eltaláltak, egyikük súlyos, másikuk könnyű sérüléseket szenvedett - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

Halálos balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt

A gödöllői rendőrök a baleset okozása mellett segítségnyújtás elmulasztása miatt is kihallgatták D. Sándort.

Eltáncolt mobilok

Eltáncolt mobilok

Európai koncertturnén lopó fiatalokat fogtak el a budapesti nyomozók.

http://ujhazak.com