Kétórás sztrájkot tartottak hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban

A termelés a munkabeszüntetést követően helyreállt.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke elmondta: a szövetség sztrájkbizottsága szerdán újabb bértárgyalást folytatott a Mercedes-gyár menedzsmentjével, mivel a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete és a gyár közötti együttműködést érvénytelennek tartják.



László Zoltán szerint a törvény egyértelműen kimondja, hogy amennyiben két reprezentatív szakszervezet is képviseli a dolgozók érdekeit, akkor mindkettővel szükséges érvényes megállapodást kötni.
A délutáni, másfélórás tárgyalás során azonban nem közeledtek az álláspontok, ezért a helyi bizalmi testület és a sztrájkbizottság úgy döntött, kétórás munkabeszüntetéssel adnak nyomatékot álláspontjuknak.

A Mercedes-gyár közleményben reagálva megerősítette, hogy vezetőségük megegyezett egy többlépcsős, két évre szóló, a korábbiakat meghaladó bérfejlesztésről a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével. Mint írják, ezt a megállapodást a Vasas szakszervezet nem írta alá, de a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége kész további megbeszéléseket folytatni. A gyár három munkaterületén a mintegy hatvan dolgozó csütörtökön hajnali fél egykor függesztette fel a munkát.

A munkáltató igyekezett ugyan más területekről átirányítani dolgozókat, de minden igyekezet ellenére - a szövetség szerint - a munkabeszüntetés termeléskiesést okozott. A sztrájkoló munkások előbb az udvaron, később pedig az étkezőben tartózkodtak, majd két óra múlva újra munkába álltak. László Zoltán és a sztrájkbizottság két tagja szeretett volna bemenni a gyár területére, de erre nem kaptak engedélyt.

Az alelnök véleménye szerint a szakszervezet tisztségviselőit be kell engedni a munkahelyre abban az esetben, ha ott tagjaik vannak. Különösen igaz ez a sztrájkbizottság tagjaira a munkabeszüntetés idején, hiszen a munkáltatóval együttműködve kerülhetnék el az atrocitásokat, előzhetnék meg az esetleges károkat. A Vasas Szakszervezeti Szövetség és a helyi testület továbbra is fenntartja a 15 százalékos alapbéremelésre vonatkozó követelését és egy évre szóló megállapodást kötne. A tárgyalások várhatóan folytatódnak.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com