Kétszámjegyű béremelést szeretne a BKV két legnagyobb szakszervezeti szövetsége

Kétszámjegyű, a 2017-es 15 százalékhoz hasonló mértékű béremelést szeretne a BKV két legnagyobb érdekképviselete, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (VTDSZSZ) és a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (BKSZSZ).Gulyás Attila, a VTDSZSZ elnöke szerdán az MTI-nek azt mondta, a bértárgyalások keretében már nemcsak Bolla Tiborral, a BKV vezérigazgatójával, hanem Tarlós István főpolgármesterrel és Bagdy Gábor főpolgármester-helyettessel is egyeztettek.

    
Az érdekképviseleti vezető szerint Tarlós István megerősítette, hogy a BKV működőképességének fenntartása kiemelt feladat. Jelezte, hogy a főváros jövő évi költségvetési számai még nem álltak össze, ezért most még a forrás nagyságrendjét nem tudta megmondani, de felkérte Bolla Tibor elnök-vezérigazgatót, hogy Bagdy Gábor főpolgármester-helyettest, hogy számolják ki, mekkora fedezet kell a két szakszervezet által indokoltnak tartott nagyságrendű béremeléshez.
    

Gulyás Attila beszélt arról is, hogy differenciált béremelést szeretnének. A BKV és a szakszervezetek sztrájkbejelentés után idén április 28-án állapodtak meg egy átlagos, 15 százalékos, differenciált béremelésben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com