Kétszáz karácsonyi élelmiszercsomagot indít útjára az Ökumenikus Segélyszervezet

Kétszáz doboznyi tartósélelmiszert indít útnak a következő napokban az Ökumenikus Segélyszervezet Országos Segélyközpontja - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.Az ünnepi adománycsomagok összeállítását a járványhelyzet miatt idén több kisebb szakaszban valósítja meg a karitatív szervezet, egész éves segítségnyújtásának csupán töredéke a most útnak induló mennyiség - olvasható a közleményben.

    
Az ünnepi adománycsomagok az ország több pontjára fognak megérkezni: többgyermekes családokhoz, gyermekeiket egyedül nevelő szülőkhöz, létminimum alatt élőkhöz, krízishelyzetbe került családokhoz egyaránt. A karácsonyra való tekintettel a csomagokba a tartós élelmiszerek mellett olyan karácsonyi finomságok is kerülnek ilyenkor, melyeket a családok nem tudnak megengedni maguknak.
    

Az első élelmiszercsomagok összeállításába Wolf Kati énekes és Berki Krisztián olimpiai bajnok tornász is bekapcsolódott önkéntesként, majd az első csomagot egy budapesti családhoz vitték el Gáncs Kristóffal, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatójával együtt. A Segélyszervezet Országos Segélyközpontjához idén október végéig csakem 70 ezer kérés érkezett, amely jelentősen meghaladja a 2019-es teljes évben beérkező mintegy 40 ezres kérésszámot.
    

A jelentős növekedés azt mutatja, hogy sok család került nehéz helyzetbe a járványhelyzet következményei miatt. A segélyakció kapcsolódik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéséhez. A Segélyszervezet ünnepi segélyprogramjait és egész éves rászorulókért végzett munkáját a 1353-as adományvonal tárcsázásával, hívásonként 250 forinttal lehet támogatni.
    

Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani és rendelkezik bankkártyával, az a www.segelyszervezet.hu oldalon egyszerűen és biztonságosan adakozhat. Átutalással és csekken is várják a segítséget. December 24-ig a Tesco áruházak pénztáraiban a 250 forintos adománykuponok megvásárlásával is lehet adakozni, de a nagyobb postákon kihelyezett gyűjtődobozokban is gyűjtik a pénzfelajánlásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

Ismeretlen holttest azonosításához kér segítséget a rendőrség

A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú férfi ügyében, akinek holttestét 2025 decemberében Tokaj külterületén találták meg.

Macsétával sebesítette meg volt párját

Macsétával sebesítette meg volt párját

Őrizetbe vették a helyszínen elfogott támadót Várpalotán.

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Figyelemfelhívás az ittasan okozott balesetek megelőzésére

Az év végi ünnepek nem az alkoholfogyasztásról szólnak, hanem a családról, a barátokról és az együtt töltött időről.

Monoron zaklatta a nőket

Monoron zaklatta a nőket

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 40 éves férfit.

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

Vádat emeltek egy férfi ellen gyermekpornográfia és szexuális erőszak miatt

A Pest Vármegyei Főügyészség minősített gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki 5 hónapon keresztül több gyermeket vett rá arra, hogy magukról pornográf képeket, videókat készítsenek és azokat elküldjék neki.

Adventi életmentés

Adventi életmentés

A Bátonyterenyei Rendőrkapitányság egyenruhásai egy idős férfi életét mentették meg kitartásukkal.

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

Ügyészség: nyolcra emelkedett a Szőlő utcai ügy gyanúsítottjainak száma

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség további bűncselekményeket rótt a volt igazgató terhére, és egy újabb őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

Eltűnt egy anya és kisfia a XXI. kerületből

A 29 éves nőt és 15 hónapos gyermekét a rendőrök nagy erőkkel keresik.

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

http://ujhazak.com