Kétszázkilencven millió forintnyi adomány gyűlt össze az Élelmiszerbank jótékonysági akcióján

Kétszázkilencven millió forintnyi adomány gyűlt össze a Magyar Élelmiszerbank Egyesület kétnapos hétvégi jótékonysági akcióján, amelyen 244 tonna élelmiszeradományt adtak össze a vásárlók az ország 410 áruházában – tájékoztatta az egyesület az MTI-t hétfőn.A tájékoztató szerint az összefogás erejét mutatja, hogy 300 ezer forint értékű felajánlás érkezett a kétnapos akció minden egyes percében. A támogatásokból az Élelmiszerbank 49 ezer darab, egyenként ötkilós csomagot állít össze nélkülözésben élő embereknek és családoknak. A csomagokat a nyári szünet kezdetéig osztják ki szerte az országban – közölték.

A kétnapos élelmiszergyűjtés 410 áruházban zajlott az ország 202 településén, 5500 önkéntes közreműködésével. A támogatások összértéke meghaladta a 288 millió forintot és több mint 240 ezer kilónyi adomány gyűlt össze. A legnagyobb mennyiségben felajánlott termék a tészta volt, amelyet a rizs, a liszt, a konzervfélék és a cukor követett.

A tájékoztató idézi Nagygyörgy Andrást, az Élelmiszerbank külső kapcsolatokért felelős igazgatóját, aki köszönetet mondott minden adományozónak, az összefogásnak helyet adó kereskedelmi láncoknak, azok dolgozóinak, valamint az önkénteseknek. Az összegyűlt adományokból idős emberek, nagycsaládosok és egyszülős háztartások, gyermekotthonok lakói, valamint fogyatékkal élők és az ország legelmaradottabb településein élő emberek is részesülnek – emelte ki Nagygyörgy András.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com