Kézbesítés helyett ellopta a címzettek pénzét a postás

Sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Nagykátai Járási Ügyészség egy postás ellen, aki kézbesítés helyett ellopta a címzetteknek küldött pénzt 2019-ben - közölte a Pest megyei főügyész kedden az MTI-vel.Szabó Ferenc közleménye szerint a nő kézbesítőként dolgozott a nagykátai járásban, rendszeresen vitt ki pénzküldeményeket is. A vádlott 2019 októberében nehéz anyagi helyzetbe került, ezért úgy döntött, hogy a kézbesítés helyett a kisebb értékű utalványok összegeit a címzettek aláírását hamisítva megtartja magának.

    
A hiányt a későbbi kézbesítésekből akarta pótolni úgy, hogy azokat a korábban kiesettek részére vitte ki. A nő 2019 októbere és decembere között tizennégy sértett részére mintegy ötszázezer forintot - javarészt gyermekek után járó ellátást, kisebb összegű nyugellátást vagy egyéb járadékot - nem kézbesített. A Pest megyei főügyész hozzátette: a bűncselekményre egy panasz miatt indult belső vizsgálatkor derült fény, a sértetteket ezután kártalanították.
    

Az ügyészség a nő ellen kisebb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Elfogás és emberség

Elfogás és emberség

Ez a történet gödöllői rendőrökről szól, köztük Vincze János törzszászlósról, a Gödöllői Rendőrkapitányság bűnügyi helyszínelőjéről és készenléti nyomozójáról.

Bűnös örökösök

Bűnös örökösök

21 embert gyanúsít a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) gazdasági bűnügyek nyomozásával foglalkozó egysége azzal, hogy törvényes örökös nélkül elhunytak hagyatékát jogosulatlanul megszerezték.

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy férfi kedvező befektetés ígéretével

Több mint 160 millió forintot csalt ki egy győri férfi több embertől kedvező befektetési lehetőség ígéretével - közölte a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

Kilenc év után felderített emberölés kísérlete

A Baranya vármegyei rendőrök idén januárban elfogták a pécsi gyanúsítottat, a vizsgálatot a napokban fejezték be.

Támogató jelenlét

Támogató jelenlét

A férfi átadott egy levelet a szomszédjának, azzal a kikötéssel, hogy csak másnap nyithatja ki.

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Rendőri segítség a gyermekvédelmi intézményekben

Azokban a gyermekvédelmi intézményekben, amelyeket a rendőrség fokozottan felügyel, a napokban több munkatársunk jelent meg abból a célból, hogy megismerjük, felmérjük a helyi viszonyokat.

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Újabb letartóztatást rendeltek el a Szőlő utcai ügyben

Egy további ember egy hónapig tartó letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai javítóintézetben történt bántalmazások ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

Adventi bűnmegelőzés a vásárcsarnokban

Adventi bűnmegelőzés a vásárcsarnokban

A hétvégén a Szombathelyi Városi Vásárcsarnokban várják az érdeklődőket preventív tanácsokkal a bűnmegelőzési szakemberek.

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

A Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását indítványozta az ügyészség

Az ügyészség indítványozta a Szőlő utcai ügy hetedik gyanúsítottjának letartóztatását - közölte Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Rács mögött egy szexuális ragadozó

Rács mögött egy szexuális ragadozó

A körözöttek top 50-es listáján szerepelt R. Rajmund.

http://ujhazak.com