Kezdetét vette az országos madáretetési szezon

Magyarországon több mint száz éve december elején indul el az önkéntes madáretetési mozgalom, amelynek lényege, hogy az országban maradó, valamint Európa és Ázsia északi térségeiből telelni ide érkező énekesmadarak élelemszerzését a lakosság megkönnyítse.

Az etetési időszak nagy része Magyarországon az első fagyok tél elejei beköszöntétől ezek tartós megszűnéséig, többnyire decembertől márciusig tart. Bár az idei december szokatlanul enyhe időjárással indult, a várható lehűlés a madarakat is a településekre, az etetők közelébe vonzza majd - áll a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület keddi közleményében.

hhn

Az etetőn alkalmazható madáreleségek három nagy csoportba sorolhatók: növényi magvak, állati zsiradék és alma, amelyeket együtt érdemes alkalmazni.

A legfontosabb téli madáreleség a napraforgó, amibe érdemes apró szemű magvakat, például kölest vagy muhart keverni.

A második eleségcsoport az állati zsiradék: a cinkegolyó, a háj, a faggyú, a nem sós vagy kifőzött szalonna, a harmadik pedig a gallycsonkokra szúrható, földre szórható alma. Nagyon fontos, hogy az etetőkön elhelyezett táplálék mellé az önkéntes madáretetők ivó- és fürdővizet is helyezzenek el, fagy esetén az itatóból a jeget elegendő napközben legalább egyszer langyos vízre cserélni.

Az állatvédők figyelmeztetnek arra is, hogy az etetőbe ne kerüljön kenyér és kenyérmorzsa, mert ez több napig, hétig is ott maradhat elfogyasztatlanul és eközben erjedésnek indulva gyomor- és bélgyulladást okozhat a madaraknál.

Az etetőkre látogató madarak egy része jobban szeret a talajon táplálkozni, míg mások inkább a talajszint felett, vagy kimondottan az ágak között érzik jól magukat, ezért egy-egy etetőhelyen lehetőleg több szinten is legyen elérhető az eleség.

Mivel a madarak gyorsan megszokják az etetőhelyek táplálékkínálatát és számítanak is rá, sőt évről-évre akár több száz kilométerről is visszatérnek a stabil etetők közelébe telelni, a megkezdett etetést aki teheti lehetőleg ne hagyja abba, valamint az etetők közelébe érdemes kihelyezni néhány mesterséges madárodút is, amelyben az olyan odúköltő madárfajok, mint a cinegék vagy a verebek akár csoportosan is éjszakázni tudnak.

Bornemissza Zoltán fatenyésztési vándortanár A hasznos madarak védelméről című ismereterjesztő, szemléletformáló könyve 1890-ben jelent meg Budapesten, amelyben a kutató a madarak téli etetésének lehetőségére és fontosságára is felhívta az olvasók, az ország lakosságának, különösképpen pedig a mező- és erdőgazdálkodók figyelmét. Ettől az évtől a lakosság körében mind nagyobb népszerűségnek örvendett az önkéntes madáretetés.

MTI

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com