Kezdődik az 1,5 milliárdos tiszalöki-tiszaeszlári szennyvízberuházás megvalósítása

Lezárult a közbeszerzési vita, így még az idén megkezdődik a mintegy másfélmilliárd forint értékű tiszalök-tiszaszlári szennyvízberuházás megvalósítása - közölte Gömze Sándor (Fidesz-KDNP), Tiszalök polgármestere az MTI-vel, miután szerdán aláírta a vállalkozási szerződést a kivitelezővel.

480px-Fidesz_New_logoAz önkormányzati vezető elmondta: az 5700 lakosú kisvárosban bővítik a meglévő hálózatot, míg a 2800 lélekszámú Tiszaeszláron teljesen új csatornarendszert építenek ki.

A tiszalök-tiszaeszlári fejlesztés a 4,3 milliárd forint értékű alsó-szabolcsi szennyvízberuházás részeként valósul meg, amelynek keretében a Nyíregyházával szomszédos kisvárosban, Nyírteleken is bővítik a hálózatot, míg Tiszadobon szintén új vezetékrendszer készül.

Gömze Sándor, aki a négy település vízi közműtársulatának a vezetője is, hozzátette: a nyírteleki és a tiszadobi építkezés vállalkozási szerződését már korábban, szeptember 30-án aláírták az ottani kivitelezőkkel, a nyíregyházi KE-VÍZ 21 Zrt.-vel és az olcsvaapáti Zemplénkő Kft.-vel.

Tiszalökön a város kétharmadán már korábban kiépült a csatornahálózat, amit most bővíthetnek, minden ingatlant csatlakoztatnak a rendszerhez. Növelik a jelenlegi szennyvíztisztító telep kapacitását is, napi 550 köbméterről 1260 köbméterre. A telepen tisztítják majd meg a szomszédos Tiszaeszlár szennyvízét is, ahol ugyancsak 100 százalékos kiépítettségű lesz a hálózat.

A polgármester tájékoztatása szerint a tiszalök-tiaszaeszlári beruházás kivitelezője a francia érdekeltségű SAD Konzorcium lesz, s a munkálatokat még az idén megkezdik. A jövő év közepén fejeződik be az építkezés, s indul majd a hathónapos őszi-téli próbaüzem.

A 7100 lakosú Nyírteleken közel 1,3 milliárd forintos költségből kezdődik a hálózatbővítés, 39 kilométer hosszúságú csatornát építenek, amelyre további 1300 ingatlant kötnek rá. Növelik a szennyvíztisztító telep kapacitását is.

A 2900 lakosú Tiszadobon 1,6 milliárd forintos költségből építik ki a 32 kilométer hosszúságú hálózatot és egy tisztítótelepet is létrehoznak.

A munkálatok az utóbbi két településen szintén 2014-ben fejeződnek be, s az európai uniós támogatottságú projekt elszámolása 2015-ben történik majd meg. Brüsszel pályázat alapján a 4,3 milliárd forint értékű beruházáshoz 83,6 százalék arányú támogatást adott a négy alsó-szabolcsi település önkormányzatának.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

A férfi behálózta, elkábította, megbecstelenítette és kirabolta partnerét

Társkeresőn hálózta be, majd kábította el és rabolta ki áldozatát egy férfi Kazincbarcikán.

http://ujhazak.com