Kgfb kampány - Menet közben átrendeződött a biztosítók szerzési aránya

A kötelező gépjárműbiztosítási kampány középső időszakára átrendeződött a biztosítók között az ügyfélszerzési arány, jelentősen megnőtt az Allianz részesedése, ugyanakkor az új biztosítások megszerzésében első három helyen álló biztosító sorrendje nem változott - közölte a netrisk.hu pénteken az MTI-vel.

kgfb3_1Az internetes alkuszcég szerint ezt elsősorban azzal magyarázható, hogy november 18-ával megszűnt a Posta Biztosítónál a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) 20 százalékos kedvezménye. A Posta Biztosító 20 százalék díjkedvezményt adott azoknak az autósoknak, akik november 18-ig megkötötték nála a jövő évi kgfb-t.

A kampány első szakaszában az új ügyfelek 35 százaléka jutott az Allianzra, 27 százalék a Posta, és 6 százalék a K&H Biztosítóra. Az említett kedvezmény megszűntével az Allianz részesedése 42 százalékra ugrott, míg a másik két biztosító 9-9 százalékos részarányra állt be.

A PBA Biztosítási Alkusz Kft.-nél az eddig megkötött szerződésekből átlagosan 23,6 százalékos díjcsökkenés rajzolódik ki, tehát nem igazolódtak be az előzetes számítások, amelyek díjnövekedést valószínűsítettek - mutatott rá az alkusz. Az összes új szerződőt tekintve a kgfb éves díja a tavalyi 17 496 forintról 11 619 forintra mérséklődött.
Az átlagnál többet, 27,5 százalékot takarítottak meg a PBA budapesti ügyfelei, akiknél a tavalyi 25 237 forintos átlagdíj 10 ezer forinttal csökkent.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Idős nőt támadtak meg Tatabányán – hamar kézre kerültek

Rablás miatt indult eljárás egy férfi és egy nő ellen, akik április 22-én délelőtt egy nem zárt kapun és ajtón egy helyi családi házba engedély nélkül jutottak be.

Sör és mézes barack

Sör és mézes barack

Két férfi rabolt ki egy padon ülő embert Pécsett, a zsákmányt mindjárt el is költötték egy közeli dohányboltban.

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Hátulról támadt a 96 éves áldozatra

Két órán belül elfogták a kecskeméti nyomozók a rablót, akit őrizetbe vettek és kezdeményezték letartóztatását.

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

ORFK: pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon

Pénteken szünetel az ügyfélfogadás a rendőrkapitányságokon a rendőrség napja alkalmából - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata szerdán a police.hu oldalon.

Váratlan vendég

Váratlan vendég

Gyors vagyonszerzés reményében budai ingatlanokba surrant be egy férfi, a fővárosi rendőrök elfogták.

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Öngyilkosságban közreműködés miatt emeltek vádat egy férfi ellen Siklósón

Vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészsg egy helyi férfi ellen, aki az interneten bátorított öngyilkosság elkövetésére egy Németországban élő férfit - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

Sosem volt jogsija, de szeretett autózni

A salgótarjáni rendőrök őrizetbe vették azt a 20 éves férfit, aki áprilisban négy autót ellopott és további kettőt feltört.

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

Állatkínzás gyanúja nyomán kiskorú veszélyeztetése is felmerült

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. Kerületi Rendőrkapitánysága kiskorú veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy 23 éves budapesti nővel szemben.

Nem az ő napja volt…

Nem az ő napja volt…

Lopott bankkártyával próbált fizetni egy 25 éves férfi Kecskeméten, de a tranzakció nem sikerült.

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban

Életmentő fényjelzéseket adott le egy kutya Sopronban - tudatta a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

http://ujhazak.com