Kiállítás nyílik Budapesten a Magyar Honvédség megalakulásának 175. évfordulója alkalmából

A Magyar Honvédség múltjába, jelenébe és jövőjébe enged bepillantást a fővárosi Bálnában nyíló, 175 éves a magyar honvédség című kiállítás - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a tárlat megnyitóján.Szalay-Bobrovniczky Kristóf arról beszélt, hogy új útra lépett a Hadtörténeti Intézet és Múzeum, amikor arra vállalkozott, hogy nem hagyományos módon mutassa be a 175 éves Magyar Honvédség múltja mellett kiemelten a jelenét, és bepillantást adjon a jövőjébe is. A kiállítás megmutatja, hogy a honvédség ügye nem távoli, elvont és nehezen érthető tevékenység, hanem a mindennapi életünk része, már csak a szomszédban zajló orosz-ukrán háború miatt is, amely a biztonságérzetünket nagymértékben megváltoztatta - fogalmazott a miniszter.
   

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a kiállítás élményt ad, elvezet a huszároktól egészen 21. századi, digitális haderő mindennapjaihoz, hiszen megtekinthető egy Zalaegerszegen gyártott harci jármű, és harci robotkutyával is lehet találkozni. A kiállítás május 9-től látogatható, a belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött - közölték a szervezők.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A kerítés buktatta le apát és fiát

A kerítés buktatta le apát és fiát

Nem a legjobb rejtekhelyet választotta a páros: egyszerűen a kerítésre akasztották a kábítószert tartalmazó zacskót, ráadásul átlógott a szomszéd oldalára.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

http://ujhazak.com