Kidőlt fa akadályozza a vasúti közlekedést Gödöllő és Isaszeg között

Fa dőlt a vágányokra Gödöllő és Isaszeg között, ezért e két település között jelenleg is áll a vasúti közlekedés. Így jelentős, 30-90 perces késéssel közlekednek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel.

mávAz erős széllökések miatt kidőlt fa a Gödöllő és Isaszeg közötti vonal mindkét vágányát eltorlaszolja, az egyik felett megrongálta a felsővezetéket is.

A katasztrófavédelem szakemberei megkezdték a fa eltávolítását, ezt követően az egyik vágány felsővezetékét mielőbb visszakapcsolják a hálózatba a MÁV szakemberei, de a menetrend szerinti közlekedés várhatóan csak a késő esti órákra áll helyre.

A Mávinform közlése szerint az utasok elszállítása érdekébe a H8-as, gödöllői hév teljes vonalán, a Budapest Örs vezér tere és Pécel között közlekedő buszokon, valamint az M2 metrójáratokon Budapest, Örs vezér tere és Budapest-Keleti pályaudvar között elfogadják a MÁV-Start által kiállított érvényes menetjegyeket és bérleteket a közlekedés helyreállításáig.

Egyes vasúti szerelvények Isaszegről, valamint Gödöllőről fordulnak vissza személyvonatként.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Értelmetlen cselekedetek

Értelmetlen cselekedetek

A helyi gyanúsított egy kocsit akart elkötni Jászfényszarun, ami meghiúsult, majd kis idő múlva felgyújtott egy házat.

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kerékpáros üldözés Bátonyterenyén

Kirabolt egy idős férfit, majd kerékpáron menekült el Bátonyterenyén egy nő, akit ezután szintén kerékpáron üldözött egy szemtanú.

Őrizetben a támadó galeri

Őrizetben a támadó galeri

Egy öt fiatalból álló társaság azt gondolta, hogy jó „poén” és csupán brahiból bántalmaztak három férfit, közülük az egyiket ki is fosztották.

Őrizetben a maszkos garázda

Őrizetben a maszkos garázda

A BRFK azonosította az őrjöngőt.

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

Letartóztatták a kisrepülőgépet eltulajdonító férfit

A bíróság elrendelte a letartóztatását annak a 24 éves férfinak, aki szombaton eltulajdonított egy kisrepülőgépet Kalocsáról, majd Paks térségébe repült vele - közölte a Tolna Vármegyei Főügyészség az MTI-vel hétfőn.

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

Egy késsel sebesített meg fiatalokat egy férfi Debrecenben

A rendőrök pár órán belül elfogták a 64 éves elkövetőt, majd gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Húsz éve körözött brit férfit fogtak el hazánkban

Az FBI jelzésére a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azonosított egy szökevény által használt autót.

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

Meteorológia: a radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán pénteken.

Tömegverekedés Monoron

Tömegverekedés Monoron

Több embert is gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök.

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Gatya-ügy: száradó nadrágokkal bukott le a tolvaj Putnokon

Nem kell lakat a száradó farmerre, de a kiskaput azért érdemes kulcsra zárni.

http://ujhazak.com