Kiemelkedő a vádemelési arány az OLAF ajánlásokkal érintett ügyekben

Továbbra is kiemelkedő a vádemelési arány az OLAF igazságügyi ajánlásokkal érintett ügyekben - közölte a Legfőbb Ügyészség szerdán az MTI-vel.Azt írták: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) 2024-es éves jelentése szerint a 2020 és 2024 közötti igazságügyi ajánlásokkal érintett büntetőügyekben a hazai vádemelési arány 67 százalék volt. Ez lényegesen meghaladja a 39 százalékos uniós vádemelési átlagot - tették hozzá.

A részletekről közölték: Magyarországon az OLAF ajánlásokkal érintett ügyek közül kettőben vádemelés történt, míg egy ügyben a nyomozást megszüntették. 16 ügyben a nyomozás folyamatban van - ismertették.

Beszámoltak arról is, hogy a jelentésben érintett időszakot követően, 2025. január 1-je óta eltelt időben az ügyészség további egy ügyben vádat emelt, míg egy esetben az eljárást megszüntették, tehát jelenleg 14 OLAF ajánlással érintett ügyben nyomoznak a hatóságok.

"A magyar ügyészség 2020 és 2024 között - a jelentésben nem szereplő időszakban érkezett igazságügyi ajánlásokat is figyelembe véve - összesen 12 olyan ügyben emelt vádat, amelyben OLAF igazságügyi ajánlás szerepelt" - olvasható a közleményben, amely kitért arra is, hogy a magyar ügyészség - bár erre nincs törvényi kötelezettsége - legfőbb ügyészi rendelkezés alapján az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendeli a nyomozást. Amennyiben már folyamatban volt a nyomozás, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolja, és abban értékelik - jegyezték meg.

A Legfőbb Ügyészség rögzítette: a magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

Késelés Enyingen

Késelés Enyingen

Két férfit életveszélyesen megsebesített egy 41 éves enyingi lakos.

Légyottra ment, végül kirabolták

Légyottra ment, végül kirabolták

Egy 22 éves férfi egy internetes felnőttoldalon megismert nőhöz érkezett Érsekvadkertre.

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Segítségnyújtás nélkül elhajtott, őrizetben van

Két kerékpáros halt meg egy Békés határában történt közlekedési balesetben.

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

Vonaton szúrták ki a drogfogyasztót

A készenléti rendőrök a magyar–osztrák–német vonatkísérő szolgálat keretében nemzetközi járaton intézkedtek egy 25 éves ukrán férfival szemben.

Megszegte a szabályt

Megszegte a szabályt

A férfi a távoltartás hatálya alatt zaklatta azt a nőt, akit korábban bántalmazott.

http://ujhazak.com