Kiemelt figyelmet fordít a rendőrség az ünnepi időszakban a forgalmas helyszínekre

Kiemelt figyelmet fordít a rendőrség az alkalmi kirakodóvásárokra, a piacokra, üzemanyag-töltő állomásokra, pályaudvarokra, pénzintézetekre, valamint a nagy tömegeket vonzó helyszínekre - olvasható a rendőrség honlapján olvasható szombati közleményben.Azt írták, az ünnepi időszakban figyelni kell a zsebtolvajokra, akik jellemzően zsúfolt helyeken vadásznak áldozataikra. Ha mégis megtörtént a lopás és ezt észlelték, ne szálljanak szembe a tolvajjal, hanem hívjanak segítséget, értesítsék a rendőrséget a 112-es segélyhívó számon.

    
Érdemes az iratokat a lakáskulcstól és slusszkulcstól, míg PIN-kódot a bankkártyától elkülönítve tárolni; a pénz- és irattárcákat ne a táskák, kosarak tetején tartsák és tárolásra a nadrág hátsó zsebei sem nyújtanak kellő biztonságot. Megfelelő védelmet csak a kabát belső, lehetőleg zárható zsebei nyújtanak - tették hozzá.
    

Ha a lopás során az iratok mellett a lakáskulcsot is elvitték, sürgősen cseréltessék le a zárat, ha pedig a bankkártyájuk tűnt el, azt azonnal tiltassák le azt - tanácsolták. Kitértek arra is, parkolás után és két vásárlás között is ellenőrizzék, hogy nem maradt-e a gépkocsi utasterében, látható helyen értékes vagyontárgy, műszaki cikk, korábban megvásárolt ajándék. Ha azt tapasztalják, hogy feltörték az autót, ne nyúljanak semmihez, hiszen a gépkocsit és annak környezetét a rendőrség vizsgálni fogja.
  

Az internetes vásárlással kapcsolatban jelezték, bankkártyával történő fizetés esetén lehetőség szerint olyan webáruházban vásároljanak, amelynél a fizetés valamely banki oldalon keresztül történik, így a kártya adatai biztonságos kapcsolaton keresztül jutnak el a pénzintézet központjába, azokat a webáruház üzemeltetője nem ismeri meg.
    

Óvakodjanak az olyan weboldalaktól, amelyeknek nevében elírás vagy hiba található, valamint ahol nem vagy hiányosan adják meg az üzemeltető cég adatait - tették hozzá.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com