Kiemelték a Duna budapesti szakaszán talált bombát

Kürti Dezső, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének parancsnokhelyettese az MTI-nek elmondta: az 500 kilogramm tömegű, GP-1000-es típusú amerikai bomba gyújtószerkezetét kiszerelték, a robbanótestet a honvédség központi gyűjtőhelyére viszik és később megsemmisítik.

A lezárás a folyón érvényben marad, amíg a tűzszerészek befejezik munkájukat. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán azt közölte: megnyitották a Rákóczi hidat, a budai alsó rakpartot a Rákóczi híd és a Petőfi híd között, a Pázmány Péter sétányt, a Dombóvári utat és a Művészetek Palotája körüli kisebb forgalmú utakat.



Az 1-es villamos és a csepeli, H7-es HÉV ismét a teljes vonalon közlekedik. A MÁV honlapján azt írta: befejeződött a hatósági intézkedés, így újra elindulhatott a vonatforgalom Ferencváros és Kelenföld között.

A menetrend szerinti közlekedés várhatóan az esti, késő esti órákban áll helyre az érintett vasútvonalakon. A bombát először november 9-én próbálták meg kiemelni a vízből, akkor azonban a nagy sodrás, a megerősödött szél miatt nem tudtak olyan fix pontot rögzíteni, ahonnan a búvárok merülhettek volna, ezért felfüggesztették az intézkedést.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Tizenhét embert mentettek ki a Balatonból a hétvégén

Nyolc esetben volt szükség a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság járőreinek gyors beavatkozására az elmúlt napokban.

Egy menő kép ára

Egy menő kép ára

A salgótarjáni rendőrök azonosították és elfogták a karancslapujtői szökőkút megrongálóját.

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült támadója elől egy férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség

A Dunába menekült késes támadója elől egy fiatal férfi, gyilkosság miatt nyomoz a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu-n.

Újra bizonyították az összefogás erejét

Újra bizonyították az összefogás erejét

Csaknem 30 órányi keresés után találták meg a szerda délután Páriból eltűnt nőt.

http://ujhazak.com