Kifürkészte az ököritófülpösi dílerfamíliát

Példás rendőri együttműködés révén került rács mögé hét drogdíler Ököritófülpösön, illetve a szatmári nagyközség vonzáskörzetében. Aggódó szülők szóltak a körzeti megbízottnak, aki a gyűjtött adatokkal megkereste a mátészalkai nyomozókat, de a fehérgyarmati bűnügyesek és a vármegyei felderítők is bekapcsolódtak.Az illegális mámor mostohatestvére a vagyon elleni bűncselekmény.

– Tizenhét éve vagyok körzeti megbízott, és tudom, amikor egy szülő eljut oda, hogy egy rendőrnek panaszkodik a gyerekéről, akkor ott valami nagyon nincs rendben, ezért komolyan is veszem. Múlt nyáron többször is előfordult, hogy apukák és anyukák arról beszéltek nekem, hogy fiaik, lányaik pénzt és különféle értéktárgyakat loptak el tőlük. Tudomásul vettem, hogy nem akarják feljelenteni közeli hozzátartozójukat, és arra következtettem, hogy kábítószer-terjesztő tevékenykedhet a környéken, ezért nyomozati jogkörömmel élve adatgyűjtésbe kezdtem. Az egyik történet különösen szíven ütött, mert már egy apuka a munkáját sem tudta elvégezni, olyan sok értékes szerszámot fújt meg tőle fiatalkorú gyermeke – vázolta Szabó Elemér törzszászlós, a Kocsordi Körzeti Megbízotti Csoport vezetője.

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

– Az illetékességi területünkhöz tartozó Ököritófülpösről és Győrtelekről is eljutottak hozzánk ilyen információk, és tudni véltem, a probléma gyökerét hol keressem, mert nekem is szemet szúrt, hogy az egyik fülpösi család egyre jobb anyagi körülmények között él, jóllehet egyikük sem rendelkezik legális munkaviszonyból származó jövedelemmel. Ehhez jött, hogy egyre többen fordultak meg náluk a szomszédos településekről, főleg fiatalok, és ezzel a gyanúval, illetve az összegyűjtött adatokkal megkerestem a Mátészalkai Rendőrkapitányság bűnügyi osztályát.

Szabó Elemér beszámolója Ványi Roland főtörzsőrmester asztalára került, aki elrendelte a nyomozást, és erről értesítette fehérgyarmati kollegáit, továbbá a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályát.

Szabbó
Szabó Elemér törzszászlós

– Közös egyeztetést tartottunk, és kidolgoztunk egy eljárási stratégiát, majd két hónapon keresztül folyamatosan egyeztettünk. A szeptemberi áttörést követően pedig megszerveztük a három családtag elfogását, illetve ingatlanuk és gépjárművük átkutatását – magyarázta Márta Marcell százados, a megyei felderítő osztály kiemelt főnyomozója arra utalva, hogy mátészalkai nyomozók módszeresen hallgatták ki azokat a fiatalkorúakat, akikkel szemben közrendes kollegáik családon belüli erőszak gyanúja miatt intézkedtek. – Elismerték, hogy be voltak drogozva, ezért támadtak rá hozzátartozóikra, és azt is elmondták, a kábítószert a látókörbe került fülpösi família tagjaitól vásárolták. Ehhez jött, hogy a gyarmati kapitányság illetékességi területén emelkedett a betörések száma, és az adatgyűjtések fiatal elkövetőkre utaltak. Amikor egy környéken hirtelen emelkedik a vagyon elleni bűncselekmények száma, feltételezni lehet, hogy ott kábítószer-terjesztők tevékenykednek. Jellemzően olyanok, akik lopott értéktárgyakkal is üzérkednek, azaz ilyenekért is adnak illegális szereket, ami az első rajtaütés során be is igazolódott.

Ekkor a rendőrök a környékbeli betörésekből származó értéktárgyakon kívül 204 gramm amfetamint és kristályt, továbbá több mint 2 millió forintot találtak, illetve drogporciózáshoz használt eszközöket; a vagyonvisszaszerzés érdekében egy A6-os Audit is lefoglaltak. A bíróság elrendelte a két férfi és a nő letartóztatását.

– Kiderült, hogy amikor a családfő nem ért rá, az élettársa és a nevelt fiuk szolgálta ki illegális szerrel a hozzájuk érkező vásárlót – folytatta Márta Marcell, hozzátéve, hogy a közös nyomozás tovább folytatódott, és december elején további négy díler kezén kattant a bilincs. Ebben a több helyszínes, összehangolt akcióban már a Jonatán Közterületi Támogató Alosztály munkatársai is részt vettek. – Az újabb gyanúsítottak lakhelyein tartott kutatások során is találtunk droggyanús anyagot, illetve kiméréshez és porciózáshoz szükséges eszközöket, a vagyonvisszaszerzés érdekében pedig pénzt és ékszereket is lefoglaltunk. Ők is rács mögé kerültek. A felderítés még tart, ezért többet nem mondhatok, de bizonyosnak tűnik, hogy ennek a bűnözői csoportnak a felszámolása sikeres volt. Minden elismerésem Szabó Elemér törzszászlósé, aki azon túl, hogy egy negatív jelenségre figyelt fel, adatgyűjtésével alapos munkát végzett. De a szalkai és a gyarmati bűnügyi és közrendvédelmi osztályok közötti együttműködés is kiváló volt.

Ha környékbeli zsaruk kooperálnak, egy ilyen csapatban szinte mindig vannak egykori közvetlen kollegák.

– Különösen jó érzéssel tölt el, hogy ez a nyomozás Ványi Roland vezetésével zajlott, mert nemrég még együtt szolgáltunk a fülpösi körzeti megbízotti csoportban – mondta Szabó Elemér. – Ez persze azt is jelenti, hogy még hely- és személyismerettel is rendelkezik. Ezt a családot is ismerte, és személyes ügyének érezte az eljárás sikerét, akárcsak jómagam.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

Forrás: http://www.police.hu

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Életmentés 2.0

Életmentés 2.0

Egy szabadidős készenléti rendőr mentette meg egy 69 éves férfi életét Budapesten.

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

Látogatóba érkeztek, milliókkal távoztak

A hajdúnánási rendőrök előbb a tolvajokat, majd a lopott pénz egy részét is megtalálták.

Állatkínzás Oroszlányban

Állatkínzás Oroszlányban

Az oroszlányi nyomozók hamar azonosították, majd elfogták azt a 14 éves elkövetőt, aki egy macska életét oltotta ki.

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták az erzsébetvárosi gyilkosság mindkét feltételezett elkövetőjét

Elfogták a nyomozók az erzsébetvárosi emberölés mindkét feltételezett elkövetőjét - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Őrizetben egy bokszerrel támadó

Őrizetben egy bokszerrel támadó

A gödöllői rendőrök elfogták azt a férfit, aki bokszerrel ütött meg egy intézkedő polgárőrt.

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Jármű önkényes elvétele miatt indítottak eljárást a nagyatádi nyomozók

Az éj leple alatt kötött el egy kocsit két 16 éves fiú.

Bokorban próbált elbújni

Bokorban próbált elbújni

A riasztó buktatta le, a bokor pedig nem rejtette el – a rendőrök még a helyszínen elfogták a betörőt Kecskeméten.

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Újra nagy mennyiségű kábítószert foglaltak le

Az akció során közel 2,2 kg drog piacra kerülését akadályozták meg a rendőrök.

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

Menekült a rendőrök elől – akik megmentették az életét

A Paksi Rendőrkapitányság egyenruhásainak gyors döntése és szakszerű elsősegélynyújtása mentette meg annak a férfinak az életét, aki a rendőri felszólításra nem állt meg egy közlekedési ellenőrzésre, majd balesetet szenvedett.

Loptak, hogy befizesse a bírságot

Loptak, hogy befizesse a bírságot

A pásztói rendőrök elfogták azt a fiatal párt, akik előre kitervelten megloptak egy idős asszonyt.

http://ujhazak.com