Kihallgatja az ügyészség Gyurcsány Ferenc feleségét a Czeglédy-ügyben

A következő hetekben kihallgatja az ügyészség Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc DK-elnök feleségét Czeglédy Csaba bűnügyében - olvasható az Origo szombati cikkében.Az internetes lap értesülései szerint Dobrev Klárának azért kell a hatóság kérdéseire válaszolnia, mert a tulajdonában lévő Altus Zrt. több kölcsönt is adott Czeglédynek, amivel kapcsolatban az üzletszerű tiltott pénzintézeti tevékenység gyanúja merülhet föl.


     
A lapban idézték a DK elnökének korábbi kijelentését, miszerint idén kereste meg őt Czeglédy Csaba, hogy pénzügyi gondjain segítsen, azonban az Origo birtokába jutott kölcsön szerződésből kiderült, hogy az egykori miniszterelnök "nem mondott igazat", mert Czeglédy és az Altus között tavaly jött létre egy kölcsönszerződés 78 millió forint értékben, ráadásul Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ők is vesztettek pénzt az ügyben, miközben Czeglédyék azt kamatostul visszafizették.
    

Ráadásul a kölcsönszerződés "egy ötoldalas, profi munka, ilyet bankok kötnek az ügyfeleikkel - a baráti kölcsönszerződések egyoldalasak szoktak lenni, és nem tartalmaznak dologi biztosítékot (bank által befogadott azonnali inkasszó) és személyi biztosítékot (Czeglédy teljes vagyonával készfizető kezesként felel a kölcsön visszafizetéséért), valamint késedelmi kamatot (10 százalék euróban) és kamatfelárat".
    

Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A gyanú szerint a Czeglédy Csaba vezetésével létrejött bűnszervezet 2011 és 2016 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott.


Céljuk az volt, hogy a bűnszervezet élén álló, a Humán Operátor Zrt.-hez köthető emberek, a közvetítő cégek és a strómanok által vezetett iskolaszövetkezetek segítségével elkerüljék a diákmunka-közvetítés után járó közterhek megfizetését. Így csaknem 3 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Kihallgatta a rendőrség az Üllői úti gázolót

Segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják az idős férfit.

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

http://ujhazak.com