Kilátó és turistapihenő újult meg a Kelet-Mecsekben

Megújult a Cigány-hegyi kilátó és az Óbányai-völgy turistapihenő a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzetben - tájékoztatta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága szerdán az MTI-t.A közlemény szerint a körzet két emblematikus turistacélpontjának rekonstrukciója része a Natura 2000 hálózat dél-dunántúli infrastruktúráját érintő, 2019 januárjában kezdődött és a befejezéséhez közeledő modernizációs programnak.
    

A nemzeti park kezelésében lévő Natura 2000 területek népszerűsítését és az ott fellelhető természeti értékek bemutatását célzó, 40 helyszínen futó projekt első ütemében 225 millió forintból Nagyharsányban panoráma sétány, a szoborparkban új fogadóépület létesült. A 133 millió forintból megvalósult második ütemben új kilátó épült, vagy újult meg Pécsen, Drávaszentesen, a Tolna megyei Pacsmagi-halastavaknál, Bátán és a Gemencben, madármegfigyelő lesállást, valamint pallósort adtak át a dávodi Földvári-tavi madárparadicsomnál.
    

A turisztikai fejlesztések sorában információs táblák, továbbá 15 helyszínen gémeskutak rekonstrukciója, új pihenőpadok, pad-asztal garnitúrák, tűzrakóhelyek, szemetesek, kihelyezése, irányító oszlopok, és a védett területekre behajtást megakadályozó sorompók állítása is szerepelt - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Meghosszabbították több terhelt letartóztatását a Szőlő utcai ügyben

Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy ember letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán az MTI-vel.

Sorozatbetörő Kerepesen

Sorozatbetörő Kerepesen

A Gödöllői Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a férfit, aki hónapokon át tört fel autókat és tárolókat, valamint hatolt be kertekbe a térségben.

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

http://ujhazak.com