Kilenc év fegyházra ítélték egy időseket megkárosító szervezet vezetőjét Szekszárdon

Kilenc év fegyházbüntetésre ítélt csalásért nem jogerősen a Szekszárdi Járásbíróság egy 44 éves sajókazai férfit, aki időseket megkárosító bűnszervezetet irányított Nagy-Britanniából - közölte a Szekszárdi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.A hétfői ítélet szerint a férfi, aki többéves börtönbüntetés elől 2018-ban Nagy-Britanniába szökött, 2020-ban hozott létre bűnszervezetet idős emberek megkárosítására. A törvényszék közleménye szerint a férfi Magyarországon élő, egyedülálló időseket hívott fel telefonon, és magát közeli hozzátartozónak kiadva azt állította, hogy személyi sérüléssel járó autóbalesetet okozott, illetve nagy értékű kár keletkezett. A férfi a sértettektől nagyobb összegű készpénzt kért, hogy rendezni tudja a kárt, és miután sikerült megtévesztenie őket, felhívta a korábban beszervezett, magyarországi futárokat, akik átvették a kicsalt pénzt.
    

A Nagy-Britanniából kiadatással hazaszállított férfit a bíróság hat rendbeli, két esetben kísérleti szakaszban maradt csalás miatt mint különös, többszörös visszaesőt, és mint bűnszervezetben elkövetőt ítélte el, valamint kimondta azt is, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra. Egy futárt 4 rendbeli csalásért öt év fegyházra ítéltek.
    

Kitértek arra is, hogy a futárokat beszervező nőt és egy sofőrt már korábban jogerősen elítéltek, miután a bűncselekmények elkövetését beismerték, és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról. A bíróság a nyomozást nagy mértékben segítő nőt 4 év 6 hónap börtönre, míg sofőr társát pénzbüntetésre ítélte. Az eljárás egy másik futár ellen tovább folytatódik, mivel ő tagadta a bűncselekményekben való részvételét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Hangos segélykérés az éjszakában

Hangos segélykérés az éjszakában

A rendőrnő átmászott a kerítésen, hogy segítsen egy idős martfűi nőnek, aki elesett otthon.

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Nagyot fog szólni: hangfalat és rántott húst lopott a tolvaj

Az Igrici vendégház udvaráról értékes hangfalat és egy tálca rántott húst vitt el a tolvaj.

A házban kapták el a betörőket

A házban kapták el a betörőket

A kecskeméti nyomozók egy 42 éves és 28 éves férfit vettek őrizetbe.

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Leverték a lépét egy fogva tartottnak a foglárok, nyolcmilliós kártérítést kapott

Nyolcmillió forint sérelemdíjat állapított meg a Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egy férfinak, akit úgy megvertek a foglárok a tököli börtönben, hogy ki kellett venni a lépét - tájékoztatta a sértett jogi képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság az MTI-t szerdán.

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Eltűnt egy bejelentett robbanótest a Dunából, a rendőrség segítséget kér

Ismeretlen módon eltűnt egy második világháborús robbanótest az apadó Dunából az előbukkanásáról szóló bejelentés után, felkutatásához a lakosság segítségét kéri a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

Veszélyes lehet a Balaton hirtelen mélyülő medre a déli parton

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság fokozott óvatosságra inti a strandolókat.

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

Kormány: a Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett

A Duna Paksnál az elmúlt 24 órában négy centimétert emelkedett, az emelkedő tendencia tovább folytatódott - olvasható a kormany.hu oldalon a hőségriasztásról csütörtök délelőtt közzétett jelentésében.

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

A rendőrök ott segítenek, ahol tudnak

Nem mindennapi segítségkéréshez irányították a készenléti rendőröket.

Ütéssel rendezte a konfliktust

Ütéssel rendezte a konfliktust

Biciklis támadt rá egy sofőrre Balatongyörökön egy közlekedési szituáció során kialakult vita miatt.

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Perceken belül elfogták a rablót Kiskunfélegyházán

Egy 67 éves férfitól erőszakkal szerzett meg egy karláncot és egy pénztárcát egy tiszaalpári férfi Kiskunfélegyházán.

http://ujhazak.com