Kilenc hónap alatt majdnem 60 gyermeknek biztosított térítésmentes fejlesztést az Egyszülős CsillagPont

Kilenc hónap alatt majdnem 60 gyermeknek biztosított rendszeres, térítésmentes fejlesztést az Egyszülős CsillagPont - közölte az Egyszülős Központ csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint Magyarországon 341 ezer olyan család él, ahol hiányzik az egyik szülő, és ezekben a háztartásokban közel félmillió gyermek nevelkedik.

A statisztikák rámutatnak, hogy az egyszülős családok körében magasabb a sérült gyermeket nevelők aránya: míg az összes családtípus körében 1,8 százalék a sérült gyermeket nevelők aránya, az egyszülős családoknál ez az arány 2,8 százalék - tették hozzá. Az Egyszülős CsillagPonthoz érkezők többsége autizmusban érintett, de emellett látás-, hallás-, mozgássérüléssel, beszédfogyatékossággal, tanulási vagy intellektuális képességzavarral élő gyermekekkel is foglalkoztak gyógypedagógusaik.

A program a család egészére koncentrál: több érintett szülő kapott pszichológusi segítséget, ajándékokat, adományokat pedig az érintett gyerekek mellett a testvéreik is kaptak - tették hozzá. A központ módszertanának alapja a személyre szabott, egyéni fejlesztési terv, amellyel párhuzamosan csoportos foglalkozások is zajlanak. A szakmai munka eredményeként jelentős javulást tapasztaltak a gyermekek szociális készségeiben, figyelmében és együttműködési képességében - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Elbontja az életveszélyessé vált Bati-kereszt kilátót a Gemenc Zrt.

Lezárja, és elbontja a Gemenc Zrt. a szekszárdi Bati-kereszt közelében álló kilátót, amely életveszélyessé vált - közölte csütörtökön Facebook-oldalán az erdőgazdaság.

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Pisztolyt szorítottak a tarkójához, késsel fenyegették

Egy korábbi sérelem miatt akartak elégtételt venni egy nagytarcsai férfin.

A génjei buktatták le

A génjei buktatták le

Egy táskát akart elrabolni, végül éppen az árulta el a támadót, amit hátrahagyott: a DNS-e.

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

Építkezésen fogták el a szexuális erőszaktevőt

A több mint fél éve szökésben lévő 53 éves férfira az NNI fejvadászai a TEK műveleti egységének segítségével csaptak le.

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

Életveszélyesen megsebesítette ismerősét Hajdúhadházon

A 24 éves férfit a helyszínen elfogták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.

Rádupláztak

Rádupláztak

Egy rollerrel érkeztek, kettővel távoztak.

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Meghalt egy iskolai programon részt vevő középiskolás lány Hévízen

Szerda hajnalban meghalt a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum egyik végzős osztályának diákja Hévízen, a körülményeket a rendőrség vizsgálja.

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Emberölés kísérlete miatt keressük!

Lakatos Milos ellen elfogatóparancsot adtak ki a Pest megyei rendőrök.

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Célba vették Magyarországot, rosszul tették

Romániából érkező utazó bűnözők törtek be elektronikai áruházakba, három üzletet fosztottak ki Békésben.

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

Szeptemberben a 2-es metrót és több villamosvonalat ellenőriztek

A rendőrök öt körözött személyt fogtak el a BKK-val közös akció során.

http://ujhazak.com