Kilép az MSZP-ből és új pártot alapít Mesterházy Attila

Kilép az MSZP-ből és új szociáldemokrata pártot alapít Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke. A politikus ezt Facebook-oldalán közölte kedden.Mesterházy Attila döntését azzal indokolta, hogy már évek óta tévesnek tartja az MSZP vezetésének stratégiáját, és ma már abban sem hisz, hogy ezen lehet változtatni.  Véleménye szerint az MSZP már csak árnyéka önmagának, elvesztette országos politikai befolyását, társadalmi támogatását, és nincs törekvés sem ennek visszaszerzésére.
    

A volt pártelnök közölte, hosszas mérlegelés után úgy döntött, új utat keres, aktív emberként tenni akar a hazájáért, a baloldalért. Hozzátette: Szakács Lászlóval, a DK volt Baranya vármegyei képviselő-jelöltjével közösen, társalapítókként, új szociáldemokrata, balközép pártot alapítanak, Szocialisták és Demokraták néven. A politikus szerint a DK egyedül nem tudja megszólítani az összes szociáldemokrata szavazót, a Fidesztől elforduló, korábban az MSZP-re voksolókat pedig végképp nem. Az új párt világos célja, hogy új szavazókat nyerjen meg egy balközép politikán alapuló kormányváltás érdekében - közölte.
    

Mesterházy Attila posztját azzal zárta, hogy 23 éve lépett be az MSZP-be, volt egyszerű párttag, frakcióvezető, pártelnök és miniszterelnök-jelölt is. Csak a párttagsága változik, nem az elvei - fogalmazott.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Szexuális kényszerítés gyanúja miatt fogtak el két férfit a gyermekvédelmi nyomozók

Őrizetbe vették és kezdeményezték annak a két férfinak a letartóztatását, akiket szexuális kényszerítéssel és más bűncselekményekkel gyanúsít a rendőrség - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön.

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Ercsi borzalom járőrbravúrral

Azon túl, hogy Vásári Dénes zászlós, Ráckeresztúr körzeti megbízottja és Tóth Ferenc őrmester, az Ercsi Rendőrőrs járőre a sértett leírásából azonosította egy súlyos bűncselekmény elkövetőjét, a másnap hajnali rajtatütés során ők szúrták ki és fogták el B. Jánost (24).

Rács mögött egy szökevény

Rács mögött egy szökevény

A 49 éves ököritófülpösi férfi terrorcselekmény elkövetése miatt szerepelt a rendőrség top 50-es körözési listáján.

Kihasználta a segítő szándékot

Kihasználta a segítő szándékot

A hajdúnánási nyomozók elfogtak és bíróság elé állítottak egy 37 éves helyi lakost, aki besurrant egy házba és ellopott egy telefont.

„Utána kellett járnunk”

„Utána kellett járnunk”

Egy nyolcéves kislány viselkedése keltett aggodalmat egy zicsi buszmegállóban, ami rendőrségii eljáráshoz, majd közösségi riadalomhoz vezetett.

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

A hideg elől indultak útnak Olaszországba

Időben lekapcsolták őket a rendőrök, lakat alá került két körözött pakisztáni férfi.

Vasúti büfékocsit fosztottak ki Nyíregyházán

Vasúti büfékocsit fosztottak ki Nyíregyházán

A nyíregyházi rendőrök néhány óra alatt azonosították és elfogták a tetteseket.

Idős asszonyra támadt

Idős asszonyra támadt

A Dabasi Rendőrkapitányság nyomozói rövid időn belül elfogták azt a lajosmizsei férfit, aki egy idős, mozgásában korlátozott asszonyt rabolt ki Dabason.

http://ujhazak.com