Kínába utazik Szijjártó Péter

Háromnapos látogatást tesz a jövő héten Kínában Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos - közölte sajtófőnöke, Varga Éva vasárnap az MTI-vel.

Szijjártó PéterSzijjártó Péter tárgyalásait Sanghajban kezdi, ahol megbeszélést folytat a város vezetőivel, előadást tart egy nemzetközi befektetési konferencián, majd közös panelbeszélgetésen vesz részt egy amerikai kormányzóhelyettessel és több nemzetközi nagyvállalat döntéshozójával. Emellett felavatja az 1930-as évek végétől Sanghajba menekült európai zsidókat segítő Komor Pál emléktábláját a Zsidó Menekültek Múzeumánál.

Látogatása második napján a kormánybiztos bejelenti Pekingben a magyar kereskedőház elindulását, amely a magyar kis- és középvállalkozások Kínába irányuló áru-, szolgáltatás- és technológiaexportját fogja segíteni.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint a közép-európai országok közül elsőként Magyarország létesít kulturális intézetet Kínában, amelyet szintén Szijjártó Péter nyit majd meg.

A politikus csütörtökön Hongkongban felavatja a magyar főkonzulátust, amelyet 2009-ben zártak be.

Szijjártó Péter hivatalos útja során számos együttműködési megállapodást ír alá, így többek között közös magyar-kínai oktatási munkatervet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) létrejövő Regionális Konfuciusz Intézet szerződését, valamint a Kínai Állami Minőségfelügyelet, Vizsgálati és Karantén Főhivatal alá rendelt, Budapesten működő bevizsgáló labor létrehozásával kapcsolatos dokumentumot, ami jelentősen hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok előmozdításához, és erősítheti Magyarország regionális pozícióit is a térségbeli országok körében - közölte Varga Éva.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Fogdán a csoportos rablás gyanúsítottjai

Az újbudai rendőrök őrizetbe vették azt a két férfit, akik a gyanú szerint otthonában raboltak ki egy férfit a fővárosban.

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

Csak egyvalaki kapott hamisított katonai behívót Dömösön, "poénból"

A korábbi információkkal ellentétben csak egyvalaki kapott hamisított katonai meghívót Dömösön; az elkövető a barátjának, a címzettnek azt mondta, csak meg akarta őt viccelni.

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

Vádemelési javaslat egy döbörhegyi betörő ellen

A helyszínen hagyott vércsepp buktatta le a tolvajt.

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

Hamis 10 000 forintost reklámozott a TikTokon

A KR NNI pénzhamisítással gyanúsít egy 23 éves abonyi férfit.

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

Emberölésre minősítették át a debreceni tragikus bántalmazást

A hajdú-bihari bűnügyi igazgatóság befejezte az ügy vizsgálatát.

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

Lelőttek egy idős férfit, aki riasztófegyverrel rálőtt a TEK munkatársaira

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészségen felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult nyomozás, miután egy idős férfi egy gáz-riasztó fegyverrel rálőtt a rendőrökre.

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

Tenerifén fogtak el egy szexuáliserőszak-tevőt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztálya a külföldön bujkáló magyar szökevények felkutatása és elfogása érdekében végez felderítést.

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

Hamisított katonai behívók: nyomoz a rendőrség

A képen látható katonai behívó nem valódi, megtévesztésről van szó.

Bilincsben egy 13 éves rabló

Bilincsben egy 13 éves rabló

A ceglédi rendőrök fogták el azt a fiút, aki a gyanú szerint két rablást követett el.

Családi tragédia Hosszúpályiban

Családi tragédia Hosszúpályiban

Az adatok szerint a gyanúsított olyan súlyosan bántalmazta saját apját, hogy már nem lehetett rajta segíteni.

http://ujhazak.com