Király Nóra: az áldozatsegítés közös ügy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is

Az áldozatsegítés közös ügy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is - közölte Király Nóra, az Igazságügyi Minisztérium (IM) miniszteri megbízottja kedden Szolnokon, az Áldozatsegítő Központban tartott sajtótájékoztatón, országjárása első állomásán.Király Nóra azt mondta: tervezi meglátogatni az összes áldozatsegítő központot az országban, hogy személyesen ismerje meg a központ munkatársait és mindennapi munkájukat. Hozzátette: az IM vezetésével tizenkét központ és három áldozatsegítő pont működik az országban. Célnak nevezte, hogy minden lakos tudja, van segítség, és ha valaki bűncselekmény áldozatává vált, az áldozatsegítő központokban találhat segítséget.
    

Elmondta, látogatása során az áldozatsegítés helyi problémáiról, lehetőségeiről és az együttműködés fontosságáról is egyeztetett.

Elmondta: a kormányhivatal, a polgármesteri hivatal, a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a városi rendőrkapitánysága közötti együttműködés jelenleg is nagyon jó, ezt szeretnék a jövőben is fenntartani.
    

Szólt arról, hogy az IM mindenben a központ segítségére lesz, hiszen a cél, hogy minél kevesebb áldozat legyen. A miniszteri megbízott elmondta: fontosnak tartja azt is, hogy mindenki tudja, hova lehet fordulni, hol található az Áldozatsegítő Központ. Az áldozatokat a szolnoki központban is korszerű körülmények között, családbarát helyiségben fogadják az ott dolgozók, immár két éve - tette hozzá.
    

Kiemelte, hogy a tárca több mint száznegyven együttműködési megállapodást között az áldozatsegítés érdekében civil szervezetekkel, állami cégekkel, különböző állami szervekkel és az együttműködést a jövőben is szeretnék fenntartani. Elismeréssel szólt a központokban dolgozók "áldozatos munkájáról". Hozzátette: a minisztériumban komoly szakmai munka tette lehetővé az áldozatsegítési rendszer kiépítését. Ez által az áldozatok ellátását, az intézmények működtetését is hétről hétre szakmai anyagokkal segítik.
    

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy az Áldozatsegítő Központban dolgozók számos problémával találkoznak a mindennapokban, de felkészültek azokra. Kitért arra, hogy a városban csökkent a problémák száma és feladatnak nevezte, hogy az emberek a legnagyobb biztonságban legyenek. Megjegyezte: a városban működik családsegítő központ is.
    

A sajtótájékoztató előtt a Jelenlegi és jövőbeni együttműködések az áldozatsegítés még hatékonyabb megvalósítása érdekében című zártkörű egyeztetésen részt vett többek mellett Répássy Róbert az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára; Berkó Attila Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei főispán; Kállai Mária, a térség fideszes országgyűlési képviselője is.
    

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint Magyarországon törvényi szinten 2006-tól működik áldozatsegítés. 2011-től áldozatsegítő vonal működik, 2017-ben pedig megnyílt a Budapesti Áldozatsegítő Központ. 2019-ben kezdődött el az országos szintű áldozatsegítő hálózat kiépítése, amelynek megvalósítása jelenleg is zajlik. A cél, hogy 2025-ig minden vármegyében legyen központ vagy áldozatsegítő pont. Az áldozatsegítő vonal a nap 24 órájában, hétvégén és ünnepnapokon is hívható a 06 80 225 225-ös számon.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Lebuktak a pénzhamisítók

Lebuktak a pénzhamisítók

Hamis tízezresek kerültek forgalomba, a rendőrök három kaposvári gyanúsítottat hallgattak ki az ügyben.

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Vasárnap a hóátfúvások adták a legtöbb munkát a katasztrófavédelemnek

Az elmúlt 24 órában kétszer annyi káresethez riasztották a tűzoltóegységeket, mint januárban ilyenkor megszokott.

Így ne induljunk útnak!

Így ne induljunk útnak!

A havas úton részegen okozott balesetet az a kerékpáros, aki Faddon egy, az út szélén parkoló autónak hajtott neki.

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

Szánkózás közben hallotta meg a segítségkérést

A szabadnapos szombathelyi rendőr egy 95 éves férfi életét mentette meg.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

Eltévedni télen könnyebb, mint gondolnánk

A korai sötétedés és a hideg idő még a rutinos kirándulókat is próbára teheti. Egy nemrég történt eset jól mutatja, miért fontos a téli túrákra tudatosan készülni.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

http://ujhazak.com