Király Nóra: az igazgatási szünetben is nyitva tartanak az áldozatsegítő központok

Van segítség; az állam, a kormány segít a bajbajutottaknak - mondta Király Nóra, az áldozatsegítő központok tevékenységének kommunikációjáért felelős miniszteri megbízott csütörtökön, miután Répássy Róberttel, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkárával egyeztetésen vett részt a Budapesti Áldozatsegítő Központban.A szakmai tanácskozáson Tarnai Richárd, Pest vármegye főispánja, Sára Botond, Budapest Főváros főispánja, Markó Attila budapesti rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes, La1uda Zoltán Pest vármegyei rendőrfőkapitány, Gál Dávid, a Baptista Szeretetszolgálat ügyvezető főigazgatója és Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet igazgatója vett részt.
    

A tanácskozás után Király Nóra arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány kiemelt feladata a bűncselekményeket elszenvedő áldozatok segítése. Ebben a munkában az Igazságügyi Minisztérium vezetésével immár 12 áldozatsegítő központ és három áldozatsegítő pont vesz részt, az áldozatsegítő vonal pedig éjjel-nappal hívható, akár ünnepnapokon is.
    

Hozzátette, az áldozatsegítő vonal karácsonykor is hívható, a központok pedig a két ünnep között, az igazgatási szünetben is nyitva tartanak. Király Nóra kiemelte az áldozatsegítésben részt vevő szervezetek jó együttműködését. Mint mondta, a jövőben is a folyamatos kapcsolattartásra törekszik a különböző civil és egyházi szervezetekkel, a rendőrséggel. Megjegyezte, az együttműködést és az áldozatvédelem "láthatóvá tételét" célozza az az országjáró körút is, amelynek során valamennyi segítő központot felkeresik.
    

Több mint 300 ügyben nyújtott segítséget 2023-ban a Budapest Fővárosi Kormányhivatal a szaktárcával és az áldozatsegítő központtal együttműködve - ismertette Sára Botond, jelezve: 138 esetben pénzügyi támogatást, a többi esetben pedig jogi, illetve lelki segítséget nyújtottak. A pénzügyi támogatásokról elmondta, hogy az áldozatoknak krízishelyzet kezelésére szolgáló segélyt biztosítanak, illetve az állam adott esetben kártalanítást ad az áldozatoknak vagy a hozzátartozóiknak.
    

A számadatok azt mutatják, hogy az emberek bizalommal fordulnak az áldozatsegítő központokhoz, és egyre jobban ismerik azok munkáját - tette hozzá a főispán. Magyarországon az áldozatokat segíti az állam, a bűncselekmények elkövetőit pedig szigorúan megbünteti - emelte ki Tarnai Richárd, aki a fővárosi és a Pest vármegyei együttműködés fontosságára is felhívta a figyelmet. Közölte, a Pest vármegyei áldozatok is fordulhatnak a Budapesti Áldozatsegítő Központ munkatársaihoz.
    

Rácsok Balázs arról számolt be, hogy 2005 óta vesznek részt az áldozatsegítésben. Úgy fogalmazott: az áldozatsegítés közös ügy, és akkor működik jól, ha az áldozat tudja, hogy mikor kihez lehet fordulni, és kitől milyen segítség várható. Szólt arról is, hogy az áldozatsegítés sok esetben hosszú, akár évekig tartó folyamat, és a segélyszervezetek ebben a hosszú távú munkában vesznek részt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

Kinder tojásban is rejtegetett drogot

A zuglói rendőrök egy kábítószer terjesztőn ütöttek rajta.

Filmbe illő jelenet

Filmbe illő jelenet

Az autóval együtt egy öt éves gyereket is elvitt egy fiatal Sülysápról.

Hozzátartozóit fenyegette

Hozzátartozóit fenyegette

A 45 éves férfi veréssel és a házuk felgyújtásával fenyegette meg a családtagjait, hogy az ő javára tegyenek vallomást egy tárgyaláson.

Vascsővel estek egymásnak

Vascsővel estek egymásnak

A nagykanizsai rendőrök két helyi férfit hallgattak ki felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt.

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Rendőr hangja tartotta életben: „Ne add fel!”

Papucsban, zokniban indult el az éjszakába egy férfi, hogy lehiggadjon egy vita után. A havas erdő azonban csapdává vált.

Működött a riadólánc

Működött a riadólánc

Egy román férfi egy idős nőtől 500 ezer forint pénzt vett el, de nem jutott messzire.

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

Bántalmazás és maradandó fogyatékosság

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Ideiglenesen bezárattak két üzletet

Tiltott teljesítményfokozó szereket árultak két szolnoki boltban, a rendőrség mindkettőt bezáratta.

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Bedrogozva ment a kihallgatásra

Egy 24 éves helyi férfit azzal gyanúsítanak a csornai rendőrök, hogy rendszeresen kábítószert értékesített helyi és környékbeli lakosoknak.

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

A késen kívül fegyvereket is találtak a pacsai gyilkosság német gyanúsítottjánál

Engedély nélkül tartott fegyvereket és lőszereket is találtak annak a 62 éves német férfinak a somogyi otthonában, akit a Pacsán történt emberölés gyanúsítottjaként vettek őrizetbe szerda éjszaka; a gyilkossághoz használt kés az autójából került elő.

http://ujhazak.com